Hi or hey! :)
Sok kihagyás után meghoztam a 7. részt! Sajnálom a nagy szünetet, de mint említettem, megszűnt egy ideig az internet elérhetőségem. De itt a nyár, és most már fogom tudni hozni a részeket!
Kellemes nyári szünetet mindenkinek!
Vivien xx.
A reggeli rutin elvégzése után a táskámmal együtt lementem a konyhába. Készítettem egy szendvicset, és betettem a tatyómba. Elköszöntem nagyszüleimtő l majd kimentem a majdnem a házunk elő tt lévő buszmegállóba. Dorothy már ott volt.
- Szia! - köszöntött mosolyogva
- Szia! - viszonoztam gesztusát
Feltűnően jó kedve volt, így gondoltam rákérdezek.
- Minek örülsz annyira? Jön a fogad, vagy mi? - ezen annyira elkezdett nevetni, hogy majdnem megfulladt a víztől, amit éppen ivott.
- Nem, nem jön a fogam. Csak annyira cukik vagytok! - mondta kissé lenyugodva
- Kik?
- Hát te meg Luke!
- Mi? - értetlenkedtem
- Jajj, Viv! Tudod van az a televíziós műsor, aminek Híradó a neve, és abban a tévéműsorban bemutatták a Green Day tegnapi fellépését itt Sydney-ben. – vázolta Othy
- Ohh… És…láttad azt is…
- Igen! – vigyorgott
- Remek! – sóhajtottam
- Most miért törtél így le?
- Nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, hogy mi meg Luke együtt vagyunk. Mikor ez nem így van.
- De a csókkamerás dolog miatt hogy gondolnák? „Muszáj” volt megcsókolnotok egymást. –
- Nem amiatt. Hanem hogy ketten mentünk el.
- Jaa – esett le neki
Megjött a busz. Felszálltunk, majd ott folytattuk a beszélgetést.
- De akkor is cukik voltatok. Ahogy elpirultál. Luke-nak pedig a szégyenlős mosolya. Teljesen összeilletek.
- Gondolod?
- Igen. - mosolyodott el
* Az iskolában *
A matek terem felé állítottunk barátnőmmel, mikor valaki megállított.
- Tényleg együtt vagy Luke-kal? - hosszú, szőke haja derekáig ért, kék szemei csillogtak a dühtől. Nem ismerem a lányt.
- N-nem. Ezt honnan veszed? - nyögtem ki
Csípőre tette a kezét, és válaszolt:
- Tudod, nem csak az öregek néznek tévét. Na, akkor jártok, vagy nem?
- Már mondtam, hogy nem.
- Akkor miért csókolóztatok?
Ezek szerint ez a lány mégsem nézheti olyan sokat a tévét. Ekkor csengettek
- Jegyezd meg, hogy Luke az enyém! Nem szeretnélek meglátni Luke közelében! - hátra csapta tincseit, megfordult, és elviharzott
- Ez a csaj tiszta őrült!
- Egyet értek! - nevettem
Matek óra után tesi következett. Nem kellett tesiznem, miután meg,mutattam a tanárnak a liluló ujjamat. Azonnal leültetett. Volt még egy gitár órám, és egy biológia, amit rajz követett.. Ezen az órán csak beszélgettünk, mert az osztályfőnöknek ( a rajztanár egyben ) volt pár mondanivalója a módosított házirenddel kapcsolatban, amivel elment az óra.
Dorothy-val indultunk az ebédlőbe, mikor mellénk csapódtak a srácok.
- Volt ma pár látogatóm. - mosolygott Luke
Úgy beszéltünk, hogy lehetőleg a többiek ne hallják.
- Nekem mondod? Az egyik lány megfenyegetett. Azt mondta, hogy az övé vagy és hogy nem szeretne meglátni a közeledben. - nevettem el magam szégyenlősen
- Tényleg? Ki volt az?
- Nem tudom. Nem ismerem. De szőke haja van és kék szeme. A haja a derekáig ér. Szerintem van pár órád vele.
- Elinor. Ki más?
- Ha a gerlepár befejezte az enyelgést, akkor akár el is mehetnénk enni. Éhesek vagyunk. - nyavalygott Mihael
- Nyugi, Michael! - mondta Luke miközben a vállába boxolt
Bementünk az ebédlőbe, leültünk a szokásos helyünkre, és megpróbáltuk nyugodt körülmények között elfogyasztani az ebédet.
- Michael, hoznál nekem egy szalvétát? – kérdezte Ash
Hirtelen mindenki odakapta a fejét.
- Most mi van? Szeretném megtörölni a szám. Baj, hogy kultúráltan szeretnék viselkedni? - mondta Ashton rezzenéstelen arckifejezéssel.
Mikey megrázta a fejét, majd felállt és hozott Ashtonnak egy szalvétát.
- De egyébként nem tudtál volna hozni magadnak?
- De. De akkor nem ültél volna bele a rágómba! – engedett el egy hatalmas vigyort Ash
Michael egy afféle "most meghalsz" fejjel nézett a tőle balra ülő fiúra,aki gyorsan felállt és elfutott. A rágóba ült fiú is így tett. Vagyis tett volna. Ha nem ragad oda a székhez.
- A francba! - szitkózott
- Várj, segítek! - mondta Luke
Felállt, és rátámaszkodott a székre, hogy Michael fel tudjon állni. Dorothy és én pedig mepróbáltuk leszedni a rágót a székről.
- A seggemet hagyjátok! Majd otthon. - mondta Mike
Mindannyian elnevettük magunkat, majd a kérésének eleget téve, nem nyúltunk a „seggéhez”. Nem mintha szándékunkban állt volna.
Sikerült kiszabadítani a rágógumi áldozatául vált fiút, aki amint kiszabadult, el is rohant.
- Nincs mit! – kiáltott utána Dorothy
- Kössz! – mondta egy pillantást hátravetve
Újra elnevettük magunkat.
- Na gyerünk! – mondta Luke, miközben a hátára vette a táskát.
Követtük őt. Luke azt mondta, hogy gyalog megy, mert még el kell intéznie valamit. Így hát ketten folytattuk az utunkat. Megjött a busz. Felültünk rá, és hazamentünk.
A hét mondhatni hamar eltelt.
Pénteken nagyiék közölték velem, hogy elmennek nagyi testvéréhez, akit nagyon régen láttak, és aki mellesleg beteg. Tehát most egyedül vagyok itthon.
A nagy gondolkozásomban alig vettem észre, hogy csengettek. Kinyitottam az ajtót.
- Sziaa! – köszönt Dorothy
- Szia! Gyere be!
- Nem köszi. Szeretnék kérni tőled valamit. - mosolygott Othy
- Miért érzem azt, hogy ez nekem nem fog tetszeni?
- Arról lenne szó - mondta figyelmen kívül hagyva a kérdésemet -, hogy tudod Avery, az unokatesóm. Övé a nagy papírírószer bolt. Át szeretné rendezni, és megkért,hogy segítsek neki. És arra gondoltam… hogy akár te is eljöhetnél velem.
- Nem is képzelhettem volna el jobb elfoglaltságot péntek este, minthogy dobozokat pakolgassak! – nevettem
- Kérleeek
- Muszáj?
- Igen!
- Legyen!
- Jujj! Köszike! – ugrott a nyakamba
Fél óra múlva ott is voltunk a boltban.
- És hol van Avery?
Dorothy csak bámulta a cipőjét.
- Ugye nem csak ketten leszünk?
- De. De megígértem neki.És le is rajzolta, meg leírta, hogy mit hova kell tenni. Kérlek, csak most ne hagyj itt!
- Mikor hagytalak én magadra?
- Nem úgy értettem! Ha már eljöttünk, akkor ne feleslegesen. És Avery azt mondta, hogy választhatunk amit csak akarunk.
- Nekem mindegy. Kezdjünk neki.
A terv, ami szerint be kell rendeznünk a boltot, az asztalon hevert. Barátnőm felkapta, és áttanulmányozta. Mindeközben megpróbáltam figyelni az ujjamra is, mert az tegnap óta nagyon fáj. Mivel minden a dobozba volt, meg a raktárban, azzal már nekünk nem kellett bajlódni. A szekrényeket áttologattuk a polcokkal együtt. Már csak a dobozokban lévő dolgokat kellett kipakolni.
- És egyébként Avery hova ment? - kérdeztem kíváncsian
- A barátnőjének most született kisbabája, és őket ment el meglátogatni. Viszont a boltot hétfőn ki kell nyitnia. Ezért ilyen sürgős.
- Ja, értem.
Egyébként csak szívattam Dorothy-t. Teljesen mindegy, hogy miért nincs itt az unokatestvére, vagy hogy miért kellett idejönnünk és átrendezni a boltot. Mivel a barátnőm, így is - úgy is segítettem volna neki.
2 óra hosszáig csak pakoltunk ki a dobozokból, és rendezgettük a dolgokat Körülbelül 14:00-tól itt vagyunk és tologatjuk a szekrényeket, pakolgatunk és hajolgatunk; rendezzük a polcokon a ceruzákat, tollakat, papírokat, kartonokat, táskákat, tolltartókat és miegymást.
Dorothy nem bírta tovább. Leült.
- Fárasztó ez a pakolás. - nevetett
- Egy kicsit. - ironizáltam.
Még volt 3 doboz. Miután ezekkel is végeztünk, már 17:55 volt.
- Már csak az a doboz van ott. - mutatott a sarokba Dorothy
Tévedtem. 4 dobozt kellett még kipakolnunk. Végre készen lettünk. Dorothy bezárta az ajtót.
- Igyunk valamit? - kérdezte
- Jó lenne.
Elsétáltunk egy közeli kávézóhoz. Beültünk egy asztalhoz, és rendeltünk. Én egy epres turmixot, Dorothy pedig egy csokisat.
- Köszönöm. - szólalt meg Dorothy
- Mit?
- Hogy segítettél nekem. Annak ellenére, hogy fáj az ujjad.
Nevetésben törtünk ki, mert ez így elég hülyén jött ki.
- Szívesen tettem.
Áthajoltam az asztalon, és megöleltem barátnőmet.
Megittuk a turmixot, fizettünk, majd távoztunk.
A buszmegálló felé vettük az irányt.Ekkor eszméltem fel, hogy lekéstük a buszt.
- Óó... - kiáltott fel Dorothy - Ez elment.
- Ez el. - mondtam csalódottan
Ekkor megszólalt Othy telefonja.
- Sajnálom Vivian, de el kell mennem. - ölelt meg - Nem gond, ugye?
- Dehogyis! Menj csak. Én elleszek. - mosolyogtam
- Köszönöm. Imádlak! - kiáltott hátra
Ekkor egy nagy dörrenés hallatta magát. Egyre több felhő gyűlt az égre. A menetrend felé siettem. A következő busz csak másfél óra múlva jön. Én pedig azt már nem fogom tudni megvárni. A buszmegálló ráadásul nem fedett. Ha itt akartam volna megvárni, biztos hogy eláztam volna.A hazaút kb. háromnegyed óra gyalog. Dorothy-val pedig busszal jöttünk, ami csak 20 perc. Nem lakunk messze a központtól, de Sydney azért egy nagy város, így idő hazaérni.
Már 15 perce sétáltam, mikor apró pici pöttyök jelentek meg az úton. Ezek a pöttyök egye nagyobbak és sűrűbbek lettek. Esik az eső. Szuper! Eddig is haza akartam jutni, de most még inkább. Az emberek is siettek. Akik eddig ráérősen sétálgattak, nézelődtek, vásároltak.
Nagyon csúnyán eláztam. A hajam és a ruhám csurom víz lett. Azt hittem már soha nem érek haza, de ekkor megpillantottam a házunkat. Előrántottam a zsebemből a kulcsot, kinyitottam az ajtót és végre bent voltam. A kulcsot ledobtam a konyhapultra, amit a telefonom követett. Remélem nem lesz nagy baja egy kis víztől.
Úgí döntöttem, ha már vizes vagyok, akkor lefürdöm, utána pedig bedőlök az ágyba, és alszom. A fürdőszobába érve automatikusan a kapcsoló felé nyúltam. Mikor felpöccintettem, nem történt semmi. Megnéztem a konyhában is, és a szobákban is, hogy van-e áram. Sajnos nem jártam szerencsével. Előkerestem pár gyertyát, és teremtettem egy kis fényt.Megfürödtem, és átvettem a pizsamámat,mivel már este van és nem kell mennem sehova. A vizes ruháimat ráterítettem a szárítóra. Elővettem a hajszártót, és megszárítottam a hajamat.
Éppen mentem a konyhába, hogy igyak, mikor megcsörrent a telefonom. Luke neve virított a kijelzőn.
- Szia! - szóltam bele
- Szia Vivian!- köszönt
- Mi ez a hangos sírás?
- Tudnál nekem segíteni?
- Miben?
- Anyámnak a húga, vagyis a nagynéném itt hagyták nekema fiukat, és akármit próbálok sinálni, vagy mondani neki valamit, csak sír.Át tudnál jönni? Kérlek!
Hezitáltam kisit, végül belementem.
- Mindjárt ott vagyok! - mondtam
- Köszönöm! - azzal letette
Kerestem száraz ruhát és kabátot is. Luke-nak szerencséje van, mert az eső már elállt. De a biztonság kedvéért vittem magammal esernyőt.
