Chapter twelve

Halihó! :) 

Meghoztam a részt. Jó olvasást!

Vivien xx.

- Hé cica! - szólt az egyik

Megfordultam.
- Nincs kedved velünk tartani? - Egyre közelebb jött hozzám.
- Nem, kösz. - flegmán válaszoltam
- Na, gyere már! Ne kéresd magad!
A barna, kék szemekkel a derekamra tette a kezét. Megpróbált közelebb húzni magához, de nem mozdultam. Ő jött közelebb.
- Mondtam, hogy nem! Engedj el! - kiabáltam
Szorosabban fogott. Már fájt. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült.
- Jó lesz, megígérem!
Elegem lett. Pofon vágtam. Teljes erőmből. A hirtelen jött ütéstől elengedte a derekam, és az arcát fogta, ahol pirosan a kezem nyoma látszódott.
Azonnal elkezdtem futni. Közben hátra-hátra néztem, hogy jönnek e utánam. Annyira gyorsan futottam, hogy megállni sem tudtam mindaddig, amíg bele nem ütköztem valamibe. Pontosabban valakibe. Luke-ba. Mintha neki se mentem volna, meg sem hökkent. Annyira féltem, hogy nem tudtam mit csinálni. A nyakába ugrottam.
- Vivian!- eltolt magától - Mi történt?
Gyönyörű szemei aggodalommal voltak tele.
- Azok a srácok - alig kaptam levegőt - el akartak vinni. Vagy...vagy megerőszakolni...nem tudom. Luke, félek!
Magához húzta remegő testemet. A hátam simogatta.
- Shh. Nincs semmi baj! - duruzsolta
Lágy hangjától azonnal ellazultam. Már biztonságban vagyok.
- Menjünk haza.
Megfogta a kezem és én szó nélkül mentem mellette. A nap már javában lement. Egyre több csillag jelent meg az égen. Luke egész úton meg sem szólalt - csakúgy, mint én. Nem tudtam mit kellene mondanom.
Hazaértünk. Hozzánk. Beléptünk a kapun, és fel a lépcsőn. Az ajtó előtt hátra fordultam. Luke-kal szembe, majd elengedtem a kezét.
- Köszi, hogy elkísértél. És hogy megvigasztaltál.
- Jobban örültem volna ha nem kell. Mármint megvigasztalnom.
- Én is.
A szemembe nézett, én pedig elvesztem a tekintetében. Majd a számra pillantott. Megnyalta ajkait. Kezébe vette az arcom, a térdem pedig remegni kezdett. Centik választották el ajkainkat. Végül már nem volt köztünk semmilyen távolság. Megcsókolt. És most nem "kényszerből", hanem önakaratból. Ő. Engem. Oldalra döntöttem a fejem, és elmélyítettem a csókot.
Várjunk csak! Mit csinálok én?
Csókolózok Luke Hemmingsszel.
Kezét az arcomról lassan a derekamra csúsztatta, s tovább csókolt. Örökké tudnám ezt csinálni. De sajnos elváltak ajkaink. Nem szóltam semmit, és ő sem. Csak néztük egymást. Kényszert éreztem, hogy újra megcsókoljam - de nem tettem,
Kezdett kínossá válni. Legalábbis számomra. A legjobb megoldásnak a menekülést tartottam.
- Jó éjt, Luke! - azzal megfordultam és bementem a házba
Azt ajtónak dőlve fújtam ki egy nagy levegőt.
Az ablakhoz sétáltam, s néztem, ahogy a szőke fiú a hajába túr, majd zsebre dugott kézzel távozik.


Egész héten kerültem Luke-ot. Ő próbált velem társalogni, de én mindig leráztam. Dorothy szerint beszélnem kellene vele. De félek. Félek, hogy hétfő este csak elkapta a hév, vagy azt hitte, hogy egy csókkal lenyugtat és hogy neki nem jelentett semmit. S csak azt akarja megmondani, hogy nem gondolta komolyan a csókot. Inkább kerülöm, minthogy utána összetörje a szívem. Ugyanis beleszerettem.

Az ebédlőben ültünk. Közben Dorothyék túlestek a második randin, és megvolt az első csókja Michaeltől. Együtt vannak.
Calum, Ashton és Michael a közelgő fellépésükről beszélgettek, mikor megérkezett Luke. Pedig azt hittem, hogy a mai napot is megúszom.
- Sziasztok! - köszönt
- Szevasz! Figyelj, ideje lenne összeállítani a dallistát. - lelkesedett Calum
Ja, igen! Calum kezéről lekerült a gipsz. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltesse. De persze Cal nem arról híres, hogy hallgat másokra. Amint leszedték a gipszét, a gitár a kezében volt. Csak arra nem gondolt, hogy attól ő még nm fogja tudni ugyanúgy mozgatni a kezét, mint azelőtt. Így még szorgalmasabb a gyógytornát illetően. Nem csak a kezeléseken igyekszik, hanem otthon is.
- Jó, persze. - ülte le Luke - Most rögtön?
10 perc alatt nagyjából készen is lettek.
Luke rám nézett.
- Délután átugrotok a próbára? - kérdezte
- Szívesen! - vágta rá Dorothy
- Ne haragudjatok, de én nem érek rá.
- Miért? - kérdezte lehangoltan Ash
- Dolgom van. - feleltem
Csend lett az asztalnál.
Luke-ot néztem. Ő is rám pillantott. Elnéztem.
Készültem felállni, megfogtam a táskám, és a hátamra dobtam.
De Luke hirtelen felpattant.
- Hagyd csak! Miattam ne menj el! - azzal a hátára kapta a táskáját és kiviharzott az étkezőből
Remek.
Utána futottam, de nem értem utol. Kiabáltam, de mintha meg sem hallotta volna.
Ezt jól elcsesztem...
Dororthy jött utánam.
- Ez meg mi volt?
- Nem tudom. Elhúzott.
- Nem! Úgy értem, mi dolgod van neked? Mindig elmegyünk a próbákra! Neked meg dolgod van.
És ott hagyott.
Az úton hazafelé eldöntöttem, hogy megkeresem Luke-ot, és bocsánatot kérek tőle. Eléggé csúnyán bántam vele.
Az ajtó előtt álltam, s kopogtam. Luke anyukája nyitott ajtót.
- Jó napot, Mrs. Hemmings!
- Szia Vivian!
- Luke itthon van?
- Nincs, még nem jött haza. - felelte
- Értem. Ha esetleg megjönne, megmondaná neki, hogy kerestem?
- Persze.
- Köszönöm. Viszlát!
Megfordultam és elsétáltam.
Csalódottan huppantam le a kanapéra. Természetesen semmi jó műsör nem volt a TV-ben, tehát unatkoztam.
Már próbáltam hívni Luke-ot, de a hangposta jelentkezett. Gondoltam, megpróbálom újra felhívni.
Kicsöngött. Remélem felveszi.
- Szia! - Ez az!
- Szia Luke! Merre vagy?
- Nem mindegy? Ha meglátsz úgyis elmész.
- Kérlek! Beszélni szeretnék veled!
- A parkban vagyok. - nyögte ki
- Rendben. - azzal letettem
Összekaptam magam és elindultam. Sok park van errefelé, de csak egyben lehet. Az utcájuk végén lévőbe. Siettem, mert nem szerettem volna, ha megunja a várakozást és elmegy. Megpillantottam a parkot. Zöld sövény eszi körül, a közepén egy szökőkúttal. A szökőkút körül padok. Alig voltak. CSak két kislány, akik labdáztak, és egy férfi, aki a kutyáját sétáltatta. És Luke. Ott ült az egyik padon. Könyöke a térdén, keze előre lógatva, és összekulcsolva, feje pedig lehajtva.
- Szia. - leültem mellé
Felnézett.
- Szia.
Nem tudtam hol kezdjem. Már épp nyitottam volna a szám, de Luke megelőzött.
- Miért kerülsz? Akárhányszor hozzád szólok, egy "aha" vagy egy "oké" a válaszod. Ha a közeledben vagyok, menekülsz. Miért?
- Összezavarsz, Luke!
- Én? - kerekedett el a szeme
- Igen.
- Mivel?
- Hát...azt hittem barátok vagyunk...de te megcsókoltál.
- Visszacsókoltál. Én azt hittem, hogy... nem érdekes! - legyintett
- De! Kérlek folytasd! - kezemet puha kezei közé fogta
- Figyelj! Mikor először megláttalak, tudtam, hogy más vagy mint a többi lány. Megőrülök érted! A szemedért. Az arcodért. A mosolyodért. A testedért. Érted. És megőrjít, hogy nem csókolhatlak meg, amikor akarlak. Mert te nem érzel így. Megértem. Ezt nem erőltetem. Csak szerettem volna, ha tudod. Ezért csókoltalak meg. Azt hittem megfelelő alkalom. De nem volt az.
Nem hittem a fülemnek. Luke az imént vallont szinte szerelmet.
Vártam kicsit, összeszedtem a gondolataimat.
- Ha tudnád, mennyit vártam erre! Mindig is azt hittem, hogy csak te jössz be nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez kölcsönös. Ezért csókoltam vissza. Csak aztán megijedtem. Azt hittem, hogy csak úgy megcsókoltál, mert azt hitted, hogy most ez következik. Vagy mert majd ettől megnyugszom. Ezért kerültelek egész héten. Féltem, hogy azért akartál velem beszélni, hogy elmondd, nem jelentett neked semmit.
- A felsőm alján foszladozó cérnákat birizgáltam. Nem mertem a szemébe nézni.
- Most viszont azért akartam beszélni veled, hogy bocsánatot kérjek. Biztos szarul esett, hogy állandóan leráztalak, és az ebédlőben is lepattintottalak. Sajnálom.
- Én is bocsánatot kérek. Az ebédlőben beszóltam - nem lett volna szabad. - Rámosolyogtam.
Azt hiszem m ost jött volna az a rész, hogy megcsókol.
Ezt a pillanatot semmi sem tudja elrontani. Kivéve a telefonom csörgése.
Dühöngve vettem fel.
- Igen?
- Vivian! Kérlek segíts! Nagy bajban vagyok! - hallottam Dorothy hagját
- Othy, mi a baj?
- Siess! - lecsapta
- Mi történt? - kérdezte Luke
- Nem tudom. Ne haragudj, de el kell mennem.  - álltam fel
- Menjek veled? - tett ugyanígy
- Nem kell, megoldom.  - nyugtattam
- Biztos?
- Persze. Szia!
Siettem, amennyire csak tudtam. Mikor odaértem bekopogtam. Igazából Do nem mondta, hogy hol van, de remélem  itthon.
Nem jött ki senki. Az ajtó nyitva colt, így bementem.
Rohantam fel a szobájába. Kopogás nélkül rontottam be.
- Mi történt? háttal állt nekem
Megfordult. Egy kék virágos ruhát tartott a kezében.
- Szerinted ehhez a fekete vagy a fehér saru megy jobban?
- Ugye nem ezért kellett eljönnöm?
- Most olyan nehéz volt a szomszédból átjönni?
- Képzeld, nem a szomszédból jövök! - hátra dőltem az ágyon - Két utcára innen.
- Olyan gyors voltál! Azt hittem otthon vagy.
- Mert azt hittem valami bajod van!
- Van is! Nem tudom melyiket vegyem fel.
- A fehéret.
- Kösz. De most miért vagy ennyire kiakadva?
- Luke-kal voltam, Othy!
- Istenem, ne haragudj! Nem tudtam!
- Mindegy, nem baj.
Leült mellém, én pedig törökülésbe helyeztem magam.
- Mesélj, mi volt?
Most már nem tudtam visszatartani a mosolygást.
- Felhívtam, hogy találkozzunk.
É elmeséltem mindent neki. - Most már még jobban sajnálom, hogy elrángattalak! - odahajolt és megölelt
- Semmi baj. Megértő volt, úgyhogy megúsztad! - nevettünk - De te miért is válogattál olyan sürgősen ruhát?
- Mert sosem tudom, hogy mit vegyek fel, ha randizni megyek. Most összeszedtem pár párosítást, így már csak azt kell eldöntenem, hogy melyiket válasszam. Ennyivel előrébb jutottam.
- Hihetetlen vagy! - nevettem

Chapter eleven

Sziasztok!

Most hamarabb hoztam a részt!

Remélem tetszik!

Vivien xx.

- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondta.
Már a szobájában voltunk.
- Így nem tudom mit vegyek fel. Ha vacsorázni visz, nem mehetek csőgatyába.
- Szerinted ilyenkor tud egy órával későbbre asztalt foglalni?
- Igaz. Étterem kilőve. Segíts kérlek!
Szétnéztem a szekrényében. Legalább öt csőnadrág, három rövidnadrág, és két szoknya. Hát, szoknyában semmiféleképpen nem engedem el.
- Szoknyában nem mehetsz. Rövidnadrág szintén kilőve, mert ha sokáig maradtok, akkor fázni fogsz. Nincs más választás: csőnaci.
- Mintha anyámat hallanám! - nevetett - És a felső?
Kutakodtam kicsit, majd egy fekete spagetti pántos pólót, és egy kockás flanelt nyomtam a kezébe.
- Oké. Lefürdöm, felöltözöm, sminkelek és utána ott az idő, hogy jön értem.
Bólintottam.
- Sok sikert, barátném! - öleltem meg
- Köszönöm.
- Az enyém legyen az első beszámoló. Ja, és nem akarok még keresztanya lenni! - mondtam komolyan, de a végén elnevettem magam
- Nem aggódj, egyhamar nem leszel.
- Remélem is. Szia
- Szia.
Kilibbentem a szobájából. A nappalihoz érve megpillantottam Dorothy anyukáját. A kanapén ült és TV-t nézett.
- Viszlát, Mrs. Walker!
- Szervusz Vivian!

Pillanatok alatt már otthon ültem a konyhapult előtti széken és olvastam. Megnéztem az órát. Pár perc múlva jön Michael. Vajon hova viszi Dorothy-t? Moziba? Csak úgy sétálni? Parkba? Vidámparkba? Odasétáltam az ablakhoz. Egy picit elhúztam a függönyt, hogy ne higgyenek egy perverz kukkolónak. De talán pont most nézek így ki. Mindegy. Michaelt véltem felfedezni a járdán sétálva. Egyik keze zsebre volt dugva, a másikban pedig egy szál rózsa. Nem tudom hol talált boltot nyitva vasárnap. Haja kócosan állt, mint általában. Fekete szaggatott farmert és piros pólót viselt. Tehát biztos, hogy nem vacsorázni viszi. Gondolom. Kopogott majd nyílt is az ajtó. Bement. Gondolkoztam rajta, hogy innom kellene valamit, de amilyen peches vagyok, biztos lemaradok a távozásukról. Így maradtam. Szuggeráltam az ajtót, míg ki nem nyílt. Kiléptek rajta. Mindketten mosolyogtak. Istenem, de aranyosak! Sétálva és nevetgélve haladtak, míg már nem láttam őket.

A függönyön átszűrődő fény bántotta a szememet. Megdörzsöltem, pislogtam párat, és már nem volt annyira vészes. Rendbe szedtem magam, majd lementem a konyhába, Neki láttam egy szendvics elkészítéséhez, mikor valaki berontott az ajtón. Úgy emlékszem este bezártam. Ezek szerint nem.
- Merre vagy? - felismertem. Ez Dorothy.
- Konyha.
Amint meglátott, a nyakamba ugrott és elkezdett visítozni. Átöleltem és én is vele sikongattam.
- Na, mesélj! - kértem, miután lenyugodtunk
- Marha jó volt! Michael annyira tökéletes! - áradozott
- Hova vitt?
- A tengerpartra mentünk. Csak sétáltunk és beszélgettünk. Most kapaszkodj meg!
Hirtelen megragadtam a konyhapultot és minden figyelmemet Dorothyra összpontosítottam.
Elnevette magát.
- Megfogta a kezem. - felkiáltottam
Remélem nem jön át egyik szomszéd sem!
- Komolyan? - kérdeztem fülig érő szájjal
- Ühüm. Aztán elmentünk fagyizni. De most jön a legjobb rész! Hazakísért, és adott egy puszit az arcomra.
Az utolsó mondatot már legalább két oktávval magasabban mondta.
Becsomagoltam a szendvicsemet, majd eltettem a felesleges dolgokat az asztalról.
- Ez nagyszerű Dorothy! - mellé léptem és átkaroltam - Mondott valamit?
- Csak azt, hogy jól érezte magát, megköszönte, hogy elmentem vele, puszit adott és hazament. Ja, és mikor megjött, adott nekem egy szál rózsát. - felsóhajtott, majd kicsit hátrébb ment
Nem mondtam meg neki, hogy láttam őket elindulni, mert Othy tuti kiakadna!
- Megyünk? - zökkentett ki gondolataim közül
- Aha. - felkaptam a táskám és kimentünk a buszmegállóba. Leültünk a padra, de abban a pillanatban meg is jött a busz. Felmentünk. A szokásos hátsó helyünkre mentünk. Ekkor elindult a busz, mi pedig majdnem elestünk. Szerencsére megtudtunk kapaszkodni az ülésben. Felmértem, hogy hányan láttak meg minket. Luke-on, Ashtonon, és Michaelön kívül senki. Majd megpillantottam Calumöt. Ash mellett ült. Luke és Michael is egyedül ült.
- Hát te? - kérdezte Dorothy Calumre pillantva
- Az orvos azt mondta, hogy jöhetek suliba. - Cal vállat vont
- Értem.
- Leülök mellé, oké? - suttogta, s fejével Michael felé bökött
- Oké.
Én pedig úgy döntöttem, hogy leülök Luke mellé.
- Szia!
Luke fülében fülhallgató, kezében füzet és toll. Észrevette, hogy leültem mellé, ezért kihúzta a füléből a készüléket.
- Szia! - mosolygott
- Mit csinálsz?
- Teljesen elfelejtettem, hogy van biosz házi. - írt még pár szót - De már kész is van.
Összecsapta füzetét majd a a tollal együtt a táskájába süllyesztette.
- Mi van Michaellel?  - érdeklődtem
- Tegnap miután elmentetek, kijött a szobából és hazaküldött minket, mondván, neki dolga van. Én mentem el utoljára, és elmesélt mindent, Azt mondta, nem tudja, hogy haragudjon-e Calumre, vagy sem. Mindenesetre majd beszél vele.
- És reggel óta ilyen morcos?
- Igen. Azt hittem nem jött össze a randi, de Orthy-t látva annyira nem sikerült rosszul. - nevetett
Én is elnevettem magam.
- Tényleg jól sikerült a randi! Biztos nem az a baja.
- Akkor mi?
Vállat vontam.
Megállt a busz. Szóval itt vagyunk.
- Ja, és hogy ment Taylorral? - megvártuk míg mindenki leszáll
- Miután elmentél, nem sokkal később megjöttek anyámék, megkérdezték, hogy minden rendben volt-e, s aztán Anna már vitte is el Taylort.
- És a sebed hogy van?
- Fájósan. A víz rettenetesen csípte, így alig tudtam lefürödni. - leszálltunk mi is, majd a pad felé vettük az irányt, ahol a többiek ültek - Be van kötve, és reménykedem, hogy nem marad meg a helye.
- Nem akarlak kiábrándítani, de meg fog látszani.
- Tudom. - nevetett - De reménykedni lehet!

Az első óra a jól megszokott matematika. Nem vagyok ezzel teljesen kibékülve. Bár jól állok, attól még nem szeretem. A számok nem bírnak engem, és én sem őket. De megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, és úgy látszik ez elég az ötöshöz. Nem szeretek tanulni, de jó egyetemre szeretnék menni. Diplomát szerezni. Az után pedig lesz, ami lesz. Igazából mindig is kajáldában szerettem volna dolgozni. Pincérnő lenni.
Anya mindig azt mondta, hogy magamnak tanulok. Ha utcaseprő leszek, de boldog, ő már akkor örül.
A nap hamar eltelt. Az ebédlőben az asztalunkhoz sétáltunk. A fiúk már ott ültek. Négy tálca volt, de csak három fiú.
- Michael? - kérdezte Dorothy miközben helyet foglaltunk
- Mindjárt jön. - mondta Ashton
- Rendben.
- Kibékültetek már? - kérdeztem a pizzáját zabáló kiwit
- Mondhatni.
Ekkor megjelent Mike. Othy-ra pillantott, aki éppen cékla vörösre kezdett váltani. Leült.
- Merre jártál? - nyugtalankodott Luke
- Slozi.
Az ebéd többi része kínos csend kíséretében telt el.
A folyosón sétáltunk a kijárat felé, mikor az igazgatóhelyettes megállította a srácokat.
- Beszélhetnénk, fiúk? - kérdezte tőlük
Egymásra nézve vállat rántottak.
- Miért ne?
- Ti menjetek nyugodtan. - közölte Luke
Így tettünk.
- Szerintem kivételesen most nem csináltak semmit.
- Szerintem sem.
- De akkor miért hívták be őket? - tűnődött el Dorothy
- Azt mondta Mrs. Emerson, hogy beszélni szeretne velük. Ha csináltak volna valamit, nem hinném, hogy így híva volna be őket az irodába.
- Igaz. - helyeselt

Kinyitottam az ajtót, és készültem volna ledobni a táskámat a konyhapultra, mikor eszembe jutott, hogy nagyiék már itthon vannak.
Felszaladtam az emeletre és bekopogtam,
- Sziasztok! - dugtam be a fejem az ajtón
- Kicsim, szia! - sietett hozzám nagymama
Megöleltem és adtam neki két puszit.
- Szia papi! - közöltem a szekrény előtt álló nagyszülőmnek
- Szervusz drágám! - őt is megöleltem, és a két puszi neki is járt
- Minden rendben volt? - érdeklődött
- Persze, minden. Bár pénteken este elment az áram, de reggel visszajött. Ezen kívül semmi érdekes nem történt. Ja, és itt aludt Dorothy, Remélem nem baj.
- Ha nem történt semmi rossz, akkor nem gond.  - mosolygott nagyi
Beszélgettünk még, és elmondták, hogy nagymama testvére már egész jól van, és hamar felépül. Ennek örültem. Miután megbeszéltünk mindent, bementem a szobámba és megírtam a leckét holnapra. Unatkoztam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni, Szóltam nagyszüleimnek, hogy elmegyek, 1 óra múlva jövök.
Céltalanul bóklásztam az utcán. Ahogy sétáltam, egyre közelebb értem egy kocsma előtt tanyázó fiú csoport felé. Nagyon nevetgéltek, és tuti, hogy nem csak egy-két pohár sört ittak. Kissé meg voltam ijedve, ugyanis nem néznek ki valami ártatlanul. Erőt vettem magamon. és nem döntöttem a másik sáv mellett. Miattuk nem kerülgetem a fél utcát. Mély levegőt vettem és továbbmentem. Próbáltam magabiztosan lépkedni, de nem voltam az. Mikor túlértem őket, körülbelül 2 méterrel, valamelyik fütyült egyet. Nekem. Ez nekem szólt. azért vagyok benne biztos, mert rajtunk kívül senki sincs az utcán. Nem fordultam meg, de ők utánam jöttek. Pánikba estem.
- Hé, cica! - szólt az egyik

Chapter ten

Sziasztok! Itt az újabb rész! 

Leave a comment, please! 
Ja, és van valami a háttérrel és betűtípussal, nézzétek el kérlek!

Vivien xx

Reggel nem a telefonom csörgésére ébredtem, hanem arra, hogy majd' szétmegy a fejem. Rápillantottam Dorothy-ra, aki még aludt. Lementem a konyhába, megkerestem a nagy dobozt,  amiben a gyógyszerek vannak, és bevettem egy Algopirint. Nem sokkal később barátnőm jött le kómás fejjel. 

- Jó reggelt!

- Neked is! 

- Neked is kell egy? - utaltam a gyógyszerre 

Általában nem szedek gyógyszert, de a fejfájást és a torokfájást egyáltalán nem bírom, ezt fordulok ehhez az orvossághoz. 

- Azt hiszem kibírom. - mondta

-Rendben. Csinálok reggelit, Jó lesz a pirítós? 

- Igen. Addig felöltözök. - jelentette ki, majd el is tűnt

Mire Dorothy visszajött, már kész lettem pár kenyérrel. 

Elővettem a vajat, a mézet és a lekvárt, s odavittem az asztalhoz. Öntöttem két pohár tejet, és társítottam az előbb említettekhez. 

- Én is felöltözök, addig egyél. - mondtam és Othy bólintott

5 perc múlva a konyhában is voltam. 

- Nem ettél? - kérdeztem

- Megvártalak. - mosolygott ami engem is erre késztetett

Leültem én is az asztalhoz, és elfogyasztottuk a reggelit. 

- Köszi Vivian! - hálálkodott a mellettem álló lány 

- Nincs mit.

Ez után rendbe tettük a szobát. 

- És most mit csináljunk? - kérdezte Dorothy 

- Fogalmam sincs. - nevettem 

- Elmehetnénk vásárolni! - ajánlkozott 

- Igaz. 

- Hazaszaladok, aztán mehetünk. 

-Oké. 

Dorothy összepakolta a cuccait majd távozott. 

Én addig megfésülködtem, és erős copfba fogtam a hajam. Magamhoz vettem egy keveset a megtakarított pénzemből. Nem tervezek sokat vásárolni, de pár új cucc elférne a szekrényemben. A telefonomat a hátsó zsebembe csúsztattam. Szegény telefon. Kész csoda, hogy még bírja. Bár sikerült összegyűjtenem egy újra a pénzt, de még nem jutottam el odáig, hogy megvegyem. Míg ezen gondolkodtam, megérkezett Othy. Bezárkoltam és elindultunk. 

- Egyébként hova menjünk? - kérdezte nevetve

-Passz. - tettem csípőre a kezem és megálltam egy kicsit - Pláza? 

-Legyen. Aztán bemehetnénk egy kávézóba vagy egy pékségbe és megebédelhetnénk. 

- Jó ötlet! - támogattam 

Gyalog mentünk a plázába. 

- Szerinted 3-ra otthon leszünk? - kérdezte Othy egy feliratos pólót nézegetve

- Remélem. 

- Én is. - bólogatott - Szerinted ez jó rám? 

- Szerintem igen, de ha nem próbálod meg, akkor nem tudhatod. 

Válaszul fintorgott egyet, és a próbafülke felé vette az irányt.

- Nem jössz? - kérdezte 

- Itt leszek. Ha kész vagy szólj, és megnézem. 

- Jó. - és elment

Én a farmerekhez mentem, és kinéztem egy világoskéket. Épp mentem volna Dorothy-hoz, mikor vörös fejjel kilépett a fülkéből. 

- Mi az? - nevettem

- Látod azt a srácot? - mutatott egy magas, barna hajú fiú felé, aki az ingeket nézegette

- Igen. Mi van vele? - értetlenkedtem 

- Ugyanabba a fülkébe akart bejönni amelyikbe én voltam...

- Te meg melltartóban, mi? 

- Psszt! Igen. 

- Ez is csak te lehetsz Dorothy! - vihogtam tovább

Ekkor vettem észre, hogy rajta van a póló

- Fordulj. - utasítottam

Megfordult, és igazán jól állt neki. 

- Na, mit gondolsz? - kérdezte széttárt karokkal

- Szerintem vedd meg. Jól áll. 

Hálásan bólintott, majd visszament a fülkébe. Ezúttal én is mentem vele, nehogy az előbbi incidens újra megtörténjen.

Dorothy kijött a fülkéből, és helyet cseréltünk. 

- De maradj itt! - kukkantottam ki

- Rendben. - fonta össze karját a mellkasa előtt

Igazából azt hittem, hogy el fog menni, mert mindig szívatjuk egymást, de nem tette.

A függöny alatt láttam az elnyűtt fekete Converse  tornacipőjét. Viszont egy másik párt is felfedeztem. Megnéztem magam a fülkében lévő tükörben, és nem találtam annyira rémesnek. Visszavettem az eredeti farmerom, amit próbáltam pedig a kezemre akasztottam.

- Kivel beszélgettél? - kérdeztem 

- A sráccal, aki benyitott.

- És? 

-El akart hívni randizni. De nemet mondtam.

-Miért? Rendes srácnak tűnik. 

- Michaelre várok. - mondta hirtelen

Nem szóltam semmit, csak bólintottam. Dorothy vállat vont. 

- Vagy el kellett volna mennem a randira? Akkor Michael féltékeny lett volna, és mindent megtett volna, hogy meghódítson. De mi van, ha annyira féltékeny lett volna, hogy szét verte volna a srácot? 

- Tudnod kell, hogy én mindig itt leszek, hogy összekaparjalak a földről. - nevettem kicsit - De honnan gondolod, hogy tetszel Michaelnek? 

Félre nézett. 

- Nem tudom. Ha jól vettem a jeleit, flörtölt velem. 

A fülemig ért a szám.

- Akkor meg? Hagyd azt a srácot a fenébe!

- Szerinted bejövök neki? 

- Ha nem veszi észre, mekkora egy főnyeremény vagy, akkor pukkadjon meg. 

- Köszönöm. - mosolygott hálásan Dorothy

Még szét néztünk pár üzletben, majd a hasunk vad korgása jelezte, hogy ideje ennünk valamit. Egy kávézóban egy-egy karamellás brownie és kakaós csiga után végeztünk is. 

Dorothy hazavitte a cuccait, majd átjött hozzám. 

A kanapén feküdt s a plafont bámulta. 

- Nagyon unatkozok! - nyögött fel

Ekkor megcsörrent a telefonom. Nagyi hívott. Intettem Dorothynak, hogy mindjárt jövök és bementem a konyhába. 

- Szia nagyi!

-Szia drágám. Minden rendben? 

- Persze. Hogy vagytok? 

- Jól, és már holnap délben otthon leszünk. 

- Rendben. 

- Csak ennyit akartam. Vigyázz addig magadra! És ne vigyél fel fiúkat!

- Nagyi! Tudod, hogy nem csinálok ilyeneket! 

- Igen, tudom. Jó legyél. Szia.

- Szia. 

Ez a nagyi csúcs! Mintha akarna valaki elem hemperegni.

Visszamentem a nappaliba. 

- Ki volt az? - kérdezte rám pillantva

- Nagymama. 

- Ja. Tényleg, milyen telefont akarsz venni? - Dorothy gyorsan tud témát váltani

- IPhone-t.

- És mikor? 

- Minél hamarabb. - nevettem - Ez nem sokáig fogja még bírni.

Most Othynak jelzett a telefonja. SMS-t kapott.

- Michael azt mondta, hogy ha van kedvünk, menjünk át. - nézett fel a telefonjából - Van kedvünk? 

- Persze hogy van.

Michael és Ashton üvöltözésére léptünk be az ajtón. Ashton a földön feküdt, Michael pedig rajta, miközben Ash kezeit hátra szorítva meredt rá. Luke próbálta őket szétválasztani, de Mikey nem tágított. Ashton meg csak röhögött. 

- Mi folyik itt? - kérdezte Do 

- Emlékeztek, mikor Ashton odaragasztotta Mike-ot a székhez a rágóval? - nézett ránk Luke 

Bólintottunk. 

- Most azt bosszulja meg. - nevetett Calum

- És ez még csak most jutott eszedbe? - néztem Michaelre

- A kis mocsok elfutott. Nem volt alkalmam móresre tanítani. Akkor csaptam le rá, mikor a legkevésbé számított rá. 

Kitört belőlünk a nevetés. Michael legyintett egyet, majd szorított egyet a földön fekvő fiú karján, aki méh mindig csak hahotázott. 

- Michael, engedd már el! - kérlelte Luke 

Mikey vonakodva engedte el Ashton karját, majd leszállt róla, és dühösen levágta agát a kanapéra Calum mellé. A göndör fiú karját simogatva állt fel és - ügyelve arra, hogy minél messzebb kerüljön a "támadójától" - leült.

Követtük őket, és egy kört kialakítva helyet foglaltunk. 

- Játszunk felelsz vagy merszet? - vetette fel Calum 

Mivel mindenki beleegyezett, elkezdtük. Mike kérdezett. 

- Szóval - csapta össze a tenyerét - Calum. Felelsz vagy mersz? 

- Merek. - jelentette ki határozottan 

Michael huncut vigyorral díjazta. 

- Masszírozd meg a lábam!

- Ez nem fair! Miért mindig velem basztok ki? Egy kezem van csak. 

- Ha nem csinálod meg, zálogot kell adnod. - vont vállat Michael 

Calum pár csúnya szó után közelebb ment Michaelhöz, levette a cipőjét és elkezdte masszírozni a lábát. 

- Dorothy, felelsz, vagy mersz? 

- Felelek. - gondoltam. Dorothy-nak nem szokása merni. 

- Mióta vagytok legjobb barátnők Viviannel? 

Othy kondolkodott kicsit, majd azt felelte: 

- Mióta ideköltözött. Gyakorlatilag elsős korunk óta. 

Hát igen. Az úgy történt, hogy én kint fociztam magamban az udvaron, mikor átlőttem a labdát Dorothy-ék kertjébe. Átmentem, és visszakértem a labdát. De Dorothy megkérdezte, hogy át jöhetne-e velem focizni. Persze, hogy beleegyeztem. Egy lány, aki szeret focizni, és közel lakik. Még szép! Aztán iskolába mentem. Egy osztályba kerültünk, aminek nagyon örültem, mert legalább ismertem valakit. Aztán a legjobb barátnők lettünk. 

- Rendben, te jössz. 

- Hmm. Ashton. Felelsz vagy mersz? 

- Felelek. 

- Szűz vagy még? - mindenki egy emberként kapta a fejét Dorothy irányába

Ashton megköszörülte a torkát. 

- Nem. - mondta szárazon - Vivian, felelsz vagy mersz? 

- Merek. 

- Nyald meg Luke arcát.

Na ne! 

Pír jelent meg az arcomon. Ugye most csak szívat? 

-Ez ugye nem komoly? - kérdeztem idegesen 

- Amennyire itt ülök. 

Michael és Calum úgy nevettek, mint a kurvák akiket baszni visznek. Már bocsánat. Luke-ra pillantottam,  aki magabiztosan ült, és várta, hogy tiszta nyál legyen az arca. Odsétáltam hozzá, leguggoltam és megcsináltam. Megnyaltam az arcát. A többiek még mindig idiótán röhögtek. 

- Akkor...Calum, felelsz vagy mersz? - visszaültem Othy és Ash közé

- Felelek. Nincs az az Isten, hogy én még egyszer hozzányúljak valamelyikőtök lábához! 

- Pedig én élveztem! - horkantott fel Michael 

-Vallj be valamit. Nem kell a legnagyobb titkodat, csak valamit. 

Kis gondolkodás után eszébe jutott valami, s kajá hahotázásba kezdett, majd a mellette ölő Michaelre nézett. Felállt, s hozott magának a konyhából inni. Csendben figyeltük. Ő megint Mikey-ra pillantott és megállt a kanapé mögött. 

- Öregem, szerintem nem szeretnéd, hogy a másik kezed is eltörjem.

- Michael azért akadt ki annyira a rágós-ügy miatt, mert...

Michael közbevágott.

- Én szóltam! - készült felállni, de Luke lefogta

- Mert Ashton kínos helyzetbe hozta Dorthy előtt. És neki bejön Othy. 

Michael egy hirtelen mozdulattal kiszabadult  Luke szorításából, és elindult. Calum megijedt, ezért a kanapé másik oldalára futott. De Michael nem a fekete hajú srác felé ment, hanem be a szobájába és becsapta maga után az ajtót. 

- Ezt talán nem kellett volna... - állapította meg Cal 

- Tényleg nem. - tette karba kezét Luke 

- Beszélek vele.- állt fel Dorothy 

Meglepődtem. Dorothy eléggé szégyenlős, csakúgy, mint én. De összeszedte magát és bement a szobába. Türelmesen vártunk. Calum fel-alá járkált a nappaliban s az ujjait tördelte. 

Kb. 10 perccel később Dorothy fülig érő mosollyal lépett ki a szobából. Kérdezni sem tudtam, megragadta a karomat és vonszolni kezdett. 

- Gyere. 

- Hová mentek? - kérdezte Ash 

- Ha Michael szeretné, majd elmondja. Sietnünk kell. 

És már a bejárati ajtónál jártunk. A kezemet még mindig nem engedte el. Szinte már futottunk. Kirántottam a kezem az övéből. 

- Mondd már el, hogy mi van!

- Michael randizni hívott.

Visítottam egyet. Talán nem kellett volna, ugyanis egy páran biztos hülyének néztek az utcán. 

- Ez most komoly? Mikor? Hol? 

- Egy óra múlva.

- Hol? 

- Nem tudom.