Chapter twelve

Halihó! :) 

Meghoztam a részt. Jó olvasást!

Vivien xx.

- Hé cica! - szólt az egyik

Megfordultam.
- Nincs kedved velünk tartani? - Egyre közelebb jött hozzám.
- Nem, kösz. - flegmán válaszoltam
- Na, gyere már! Ne kéresd magad!
A barna, kék szemekkel a derekamra tette a kezét. Megpróbált közelebb húzni magához, de nem mozdultam. Ő jött közelebb.
- Mondtam, hogy nem! Engedj el! - kiabáltam
Szorosabban fogott. Már fájt. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült.
- Jó lesz, megígérem!
Elegem lett. Pofon vágtam. Teljes erőmből. A hirtelen jött ütéstől elengedte a derekam, és az arcát fogta, ahol pirosan a kezem nyoma látszódott.
Azonnal elkezdtem futni. Közben hátra-hátra néztem, hogy jönnek e utánam. Annyira gyorsan futottam, hogy megállni sem tudtam mindaddig, amíg bele nem ütköztem valamibe. Pontosabban valakibe. Luke-ba. Mintha neki se mentem volna, meg sem hökkent. Annyira féltem, hogy nem tudtam mit csinálni. A nyakába ugrottam.
- Vivian!- eltolt magától - Mi történt?
Gyönyörű szemei aggodalommal voltak tele.
- Azok a srácok - alig kaptam levegőt - el akartak vinni. Vagy...vagy megerőszakolni...nem tudom. Luke, félek!
Magához húzta remegő testemet. A hátam simogatta.
- Shh. Nincs semmi baj! - duruzsolta
Lágy hangjától azonnal ellazultam. Már biztonságban vagyok.
- Menjünk haza.
Megfogta a kezem és én szó nélkül mentem mellette. A nap már javában lement. Egyre több csillag jelent meg az égen. Luke egész úton meg sem szólalt - csakúgy, mint én. Nem tudtam mit kellene mondanom.
Hazaértünk. Hozzánk. Beléptünk a kapun, és fel a lépcsőn. Az ajtó előtt hátra fordultam. Luke-kal szembe, majd elengedtem a kezét.
- Köszi, hogy elkísértél. És hogy megvigasztaltál.
- Jobban örültem volna ha nem kell. Mármint megvigasztalnom.
- Én is.
A szemembe nézett, én pedig elvesztem a tekintetében. Majd a számra pillantott. Megnyalta ajkait. Kezébe vette az arcom, a térdem pedig remegni kezdett. Centik választották el ajkainkat. Végül már nem volt köztünk semmilyen távolság. Megcsókolt. És most nem "kényszerből", hanem önakaratból. Ő. Engem. Oldalra döntöttem a fejem, és elmélyítettem a csókot.
Várjunk csak! Mit csinálok én?
Csókolózok Luke Hemmingsszel.
Kezét az arcomról lassan a derekamra csúsztatta, s tovább csókolt. Örökké tudnám ezt csinálni. De sajnos elváltak ajkaink. Nem szóltam semmit, és ő sem. Csak néztük egymást. Kényszert éreztem, hogy újra megcsókoljam - de nem tettem,
Kezdett kínossá válni. Legalábbis számomra. A legjobb megoldásnak a menekülést tartottam.
- Jó éjt, Luke! - azzal megfordultam és bementem a házba
Azt ajtónak dőlve fújtam ki egy nagy levegőt.
Az ablakhoz sétáltam, s néztem, ahogy a szőke fiú a hajába túr, majd zsebre dugott kézzel távozik.


Egész héten kerültem Luke-ot. Ő próbált velem társalogni, de én mindig leráztam. Dorothy szerint beszélnem kellene vele. De félek. Félek, hogy hétfő este csak elkapta a hév, vagy azt hitte, hogy egy csókkal lenyugtat és hogy neki nem jelentett semmit. S csak azt akarja megmondani, hogy nem gondolta komolyan a csókot. Inkább kerülöm, minthogy utána összetörje a szívem. Ugyanis beleszerettem.

Az ebédlőben ültünk. Közben Dorothyék túlestek a második randin, és megvolt az első csókja Michaeltől. Együtt vannak.
Calum, Ashton és Michael a közelgő fellépésükről beszélgettek, mikor megérkezett Luke. Pedig azt hittem, hogy a mai napot is megúszom.
- Sziasztok! - köszönt
- Szevasz! Figyelj, ideje lenne összeállítani a dallistát. - lelkesedett Calum
Ja, igen! Calum kezéről lekerült a gipsz. Az orvos azt mondta, hogy ne erőltesse. De persze Cal nem arról híres, hogy hallgat másokra. Amint leszedték a gipszét, a gitár a kezében volt. Csak arra nem gondolt, hogy attól ő még nm fogja tudni ugyanúgy mozgatni a kezét, mint azelőtt. Így még szorgalmasabb a gyógytornát illetően. Nem csak a kezeléseken igyekszik, hanem otthon is.
- Jó, persze. - ülte le Luke - Most rögtön?
10 perc alatt nagyjából készen is lettek.
Luke rám nézett.
- Délután átugrotok a próbára? - kérdezte
- Szívesen! - vágta rá Dorothy
- Ne haragudjatok, de én nem érek rá.
- Miért? - kérdezte lehangoltan Ash
- Dolgom van. - feleltem
Csend lett az asztalnál.
Luke-ot néztem. Ő is rám pillantott. Elnéztem.
Készültem felállni, megfogtam a táskám, és a hátamra dobtam.
De Luke hirtelen felpattant.
- Hagyd csak! Miattam ne menj el! - azzal a hátára kapta a táskáját és kiviharzott az étkezőből
Remek.
Utána futottam, de nem értem utol. Kiabáltam, de mintha meg sem hallotta volna.
Ezt jól elcsesztem...
Dororthy jött utánam.
- Ez meg mi volt?
- Nem tudom. Elhúzott.
- Nem! Úgy értem, mi dolgod van neked? Mindig elmegyünk a próbákra! Neked meg dolgod van.
És ott hagyott.
Az úton hazafelé eldöntöttem, hogy megkeresem Luke-ot, és bocsánatot kérek tőle. Eléggé csúnyán bántam vele.
Az ajtó előtt álltam, s kopogtam. Luke anyukája nyitott ajtót.
- Jó napot, Mrs. Hemmings!
- Szia Vivian!
- Luke itthon van?
- Nincs, még nem jött haza. - felelte
- Értem. Ha esetleg megjönne, megmondaná neki, hogy kerestem?
- Persze.
- Köszönöm. Viszlát!
Megfordultam és elsétáltam.
Csalódottan huppantam le a kanapéra. Természetesen semmi jó műsör nem volt a TV-ben, tehát unatkoztam.
Már próbáltam hívni Luke-ot, de a hangposta jelentkezett. Gondoltam, megpróbálom újra felhívni.
Kicsöngött. Remélem felveszi.
- Szia! - Ez az!
- Szia Luke! Merre vagy?
- Nem mindegy? Ha meglátsz úgyis elmész.
- Kérlek! Beszélni szeretnék veled!
- A parkban vagyok. - nyögte ki
- Rendben. - azzal letettem
Összekaptam magam és elindultam. Sok park van errefelé, de csak egyben lehet. Az utcájuk végén lévőbe. Siettem, mert nem szerettem volna, ha megunja a várakozást és elmegy. Megpillantottam a parkot. Zöld sövény eszi körül, a közepén egy szökőkúttal. A szökőkút körül padok. Alig voltak. CSak két kislány, akik labdáztak, és egy férfi, aki a kutyáját sétáltatta. És Luke. Ott ült az egyik padon. Könyöke a térdén, keze előre lógatva, és összekulcsolva, feje pedig lehajtva.
- Szia. - leültem mellé
Felnézett.
- Szia.
Nem tudtam hol kezdjem. Már épp nyitottam volna a szám, de Luke megelőzött.
- Miért kerülsz? Akárhányszor hozzád szólok, egy "aha" vagy egy "oké" a válaszod. Ha a közeledben vagyok, menekülsz. Miért?
- Összezavarsz, Luke!
- Én? - kerekedett el a szeme
- Igen.
- Mivel?
- Hát...azt hittem barátok vagyunk...de te megcsókoltál.
- Visszacsókoltál. Én azt hittem, hogy... nem érdekes! - legyintett
- De! Kérlek folytasd! - kezemet puha kezei közé fogta
- Figyelj! Mikor először megláttalak, tudtam, hogy más vagy mint a többi lány. Megőrülök érted! A szemedért. Az arcodért. A mosolyodért. A testedért. Érted. És megőrjít, hogy nem csókolhatlak meg, amikor akarlak. Mert te nem érzel így. Megértem. Ezt nem erőltetem. Csak szerettem volna, ha tudod. Ezért csókoltalak meg. Azt hittem megfelelő alkalom. De nem volt az.
Nem hittem a fülemnek. Luke az imént vallont szinte szerelmet.
Vártam kicsit, összeszedtem a gondolataimat.
- Ha tudnád, mennyit vártam erre! Mindig is azt hittem, hogy csak te jössz be nekem. Soha nem gondoltam volna, hogy ez kölcsönös. Ezért csókoltam vissza. Csak aztán megijedtem. Azt hittem, hogy csak úgy megcsókoltál, mert azt hitted, hogy most ez következik. Vagy mert majd ettől megnyugszom. Ezért kerültelek egész héten. Féltem, hogy azért akartál velem beszélni, hogy elmondd, nem jelentett neked semmit.
- A felsőm alján foszladozó cérnákat birizgáltam. Nem mertem a szemébe nézni.
- Most viszont azért akartam beszélni veled, hogy bocsánatot kérjek. Biztos szarul esett, hogy állandóan leráztalak, és az ebédlőben is lepattintottalak. Sajnálom.
- Én is bocsánatot kérek. Az ebédlőben beszóltam - nem lett volna szabad. - Rámosolyogtam.
Azt hiszem m ost jött volna az a rész, hogy megcsókol.
Ezt a pillanatot semmi sem tudja elrontani. Kivéve a telefonom csörgése.
Dühöngve vettem fel.
- Igen?
- Vivian! Kérlek segíts! Nagy bajban vagyok! - hallottam Dorothy hagját
- Othy, mi a baj?
- Siess! - lecsapta
- Mi történt? - kérdezte Luke
- Nem tudom. Ne haragudj, de el kell mennem.  - álltam fel
- Menjek veled? - tett ugyanígy
- Nem kell, megoldom.  - nyugtattam
- Biztos?
- Persze. Szia!
Siettem, amennyire csak tudtam. Mikor odaértem bekopogtam. Igazából Do nem mondta, hogy hol van, de remélem  itthon.
Nem jött ki senki. Az ajtó nyitva colt, így bementem.
Rohantam fel a szobájába. Kopogás nélkül rontottam be.
- Mi történt? háttal állt nekem
Megfordult. Egy kék virágos ruhát tartott a kezében.
- Szerinted ehhez a fekete vagy a fehér saru megy jobban?
- Ugye nem ezért kellett eljönnöm?
- Most olyan nehéz volt a szomszédból átjönni?
- Képzeld, nem a szomszédból jövök! - hátra dőltem az ágyon - Két utcára innen.
- Olyan gyors voltál! Azt hittem otthon vagy.
- Mert azt hittem valami bajod van!
- Van is! Nem tudom melyiket vegyem fel.
- A fehéret.
- Kösz. De most miért vagy ennyire kiakadva?
- Luke-kal voltam, Othy!
- Istenem, ne haragudj! Nem tudtam!
- Mindegy, nem baj.
Leült mellém, én pedig törökülésbe helyeztem magam.
- Mesélj, mi volt?
Most már nem tudtam visszatartani a mosolygást.
- Felhívtam, hogy találkozzunk.
É elmeséltem mindent neki. - Most már még jobban sajnálom, hogy elrángattalak! - odahajolt és megölelt
- Semmi baj. Megértő volt, úgyhogy megúsztad! - nevettünk - De te miért is válogattál olyan sürgősen ruhát?
- Mert sosem tudom, hogy mit vegyek fel, ha randizni megyek. Most összeszedtem pár párosítást, így már csak azt kell eldöntenem, hogy melyiket válasszam. Ennyivel előrébb jutottam.
- Hihetetlen vagy! - nevettem