Chapter eleven

Sziasztok!

Most hamarabb hoztam a részt!

Remélem tetszik!

Vivien xx.

- Hogyhogy nem tudod?
- Nem mondta.
Már a szobájában voltunk.
- Így nem tudom mit vegyek fel. Ha vacsorázni visz, nem mehetek csőgatyába.
- Szerinted ilyenkor tud egy órával későbbre asztalt foglalni?
- Igaz. Étterem kilőve. Segíts kérlek!
Szétnéztem a szekrényében. Legalább öt csőnadrág, három rövidnadrág, és két szoknya. Hát, szoknyában semmiféleképpen nem engedem el.
- Szoknyában nem mehetsz. Rövidnadrág szintén kilőve, mert ha sokáig maradtok, akkor fázni fogsz. Nincs más választás: csőnaci.
- Mintha anyámat hallanám! - nevetett - És a felső?
Kutakodtam kicsit, majd egy fekete spagetti pántos pólót, és egy kockás flanelt nyomtam a kezébe.
- Oké. Lefürdöm, felöltözöm, sminkelek és utána ott az idő, hogy jön értem.
Bólintottam.
- Sok sikert, barátném! - öleltem meg
- Köszönöm.
- Az enyém legyen az első beszámoló. Ja, és nem akarok még keresztanya lenni! - mondtam komolyan, de a végén elnevettem magam
- Nem aggódj, egyhamar nem leszel.
- Remélem is. Szia
- Szia.
Kilibbentem a szobájából. A nappalihoz érve megpillantottam Dorothy anyukáját. A kanapén ült és TV-t nézett.
- Viszlát, Mrs. Walker!
- Szervusz Vivian!

Pillanatok alatt már otthon ültem a konyhapult előtti széken és olvastam. Megnéztem az órát. Pár perc múlva jön Michael. Vajon hova viszi Dorothy-t? Moziba? Csak úgy sétálni? Parkba? Vidámparkba? Odasétáltam az ablakhoz. Egy picit elhúztam a függönyt, hogy ne higgyenek egy perverz kukkolónak. De talán pont most nézek így ki. Mindegy. Michaelt véltem felfedezni a járdán sétálva. Egyik keze zsebre volt dugva, a másikban pedig egy szál rózsa. Nem tudom hol talált boltot nyitva vasárnap. Haja kócosan állt, mint általában. Fekete szaggatott farmert és piros pólót viselt. Tehát biztos, hogy nem vacsorázni viszi. Gondolom. Kopogott majd nyílt is az ajtó. Bement. Gondolkoztam rajta, hogy innom kellene valamit, de amilyen peches vagyok, biztos lemaradok a távozásukról. Így maradtam. Szuggeráltam az ajtót, míg ki nem nyílt. Kiléptek rajta. Mindketten mosolyogtak. Istenem, de aranyosak! Sétálva és nevetgélve haladtak, míg már nem láttam őket.

A függönyön átszűrődő fény bántotta a szememet. Megdörzsöltem, pislogtam párat, és már nem volt annyira vészes. Rendbe szedtem magam, majd lementem a konyhába, Neki láttam egy szendvics elkészítéséhez, mikor valaki berontott az ajtón. Úgy emlékszem este bezártam. Ezek szerint nem.
- Merre vagy? - felismertem. Ez Dorothy.
- Konyha.
Amint meglátott, a nyakamba ugrott és elkezdett visítozni. Átöleltem és én is vele sikongattam.
- Na, mesélj! - kértem, miután lenyugodtunk
- Marha jó volt! Michael annyira tökéletes! - áradozott
- Hova vitt?
- A tengerpartra mentünk. Csak sétáltunk és beszélgettünk. Most kapaszkodj meg!
Hirtelen megragadtam a konyhapultot és minden figyelmemet Dorothyra összpontosítottam.
Elnevette magát.
- Megfogta a kezem. - felkiáltottam
Remélem nem jön át egyik szomszéd sem!
- Komolyan? - kérdeztem fülig érő szájjal
- Ühüm. Aztán elmentünk fagyizni. De most jön a legjobb rész! Hazakísért, és adott egy puszit az arcomra.
Az utolsó mondatot már legalább két oktávval magasabban mondta.
Becsomagoltam a szendvicsemet, majd eltettem a felesleges dolgokat az asztalról.
- Ez nagyszerű Dorothy! - mellé léptem és átkaroltam - Mondott valamit?
- Csak azt, hogy jól érezte magát, megköszönte, hogy elmentem vele, puszit adott és hazament. Ja, és mikor megjött, adott nekem egy szál rózsát. - felsóhajtott, majd kicsit hátrébb ment
Nem mondtam meg neki, hogy láttam őket elindulni, mert Othy tuti kiakadna!
- Megyünk? - zökkentett ki gondolataim közül
- Aha. - felkaptam a táskám és kimentünk a buszmegállóba. Leültünk a padra, de abban a pillanatban meg is jött a busz. Felmentünk. A szokásos hátsó helyünkre mentünk. Ekkor elindult a busz, mi pedig majdnem elestünk. Szerencsére megtudtunk kapaszkodni az ülésben. Felmértem, hogy hányan láttak meg minket. Luke-on, Ashtonon, és Michaelön kívül senki. Majd megpillantottam Calumöt. Ash mellett ült. Luke és Michael is egyedül ült.
- Hát te? - kérdezte Dorothy Calumre pillantva
- Az orvos azt mondta, hogy jöhetek suliba. - Cal vállat vont
- Értem.
- Leülök mellé, oké? - suttogta, s fejével Michael felé bökött
- Oké.
Én pedig úgy döntöttem, hogy leülök Luke mellé.
- Szia!
Luke fülében fülhallgató, kezében füzet és toll. Észrevette, hogy leültem mellé, ezért kihúzta a füléből a készüléket.
- Szia! - mosolygott
- Mit csinálsz?
- Teljesen elfelejtettem, hogy van biosz házi. - írt még pár szót - De már kész is van.
Összecsapta füzetét majd a a tollal együtt a táskájába süllyesztette.
- Mi van Michaellel?  - érdeklődtem
- Tegnap miután elmentetek, kijött a szobából és hazaküldött minket, mondván, neki dolga van. Én mentem el utoljára, és elmesélt mindent, Azt mondta, nem tudja, hogy haragudjon-e Calumre, vagy sem. Mindenesetre majd beszél vele.
- És reggel óta ilyen morcos?
- Igen. Azt hittem nem jött össze a randi, de Orthy-t látva annyira nem sikerült rosszul. - nevetett
Én is elnevettem magam.
- Tényleg jól sikerült a randi! Biztos nem az a baja.
- Akkor mi?
Vállat vontam.
Megállt a busz. Szóval itt vagyunk.
- Ja, és hogy ment Taylorral? - megvártuk míg mindenki leszáll
- Miután elmentél, nem sokkal később megjöttek anyámék, megkérdezték, hogy minden rendben volt-e, s aztán Anna már vitte is el Taylort.
- És a sebed hogy van?
- Fájósan. A víz rettenetesen csípte, így alig tudtam lefürödni. - leszálltunk mi is, majd a pad felé vettük az irányt, ahol a többiek ültek - Be van kötve, és reménykedem, hogy nem marad meg a helye.
- Nem akarlak kiábrándítani, de meg fog látszani.
- Tudom. - nevetett - De reménykedni lehet!

Az első óra a jól megszokott matematika. Nem vagyok ezzel teljesen kibékülve. Bár jól állok, attól még nem szeretem. A számok nem bírnak engem, és én sem őket. De megpróbálom kihozni magamból a legjobbat, és úgy látszik ez elég az ötöshöz. Nem szeretek tanulni, de jó egyetemre szeretnék menni. Diplomát szerezni. Az után pedig lesz, ami lesz. Igazából mindig is kajáldában szerettem volna dolgozni. Pincérnő lenni.
Anya mindig azt mondta, hogy magamnak tanulok. Ha utcaseprő leszek, de boldog, ő már akkor örül.
A nap hamar eltelt. Az ebédlőben az asztalunkhoz sétáltunk. A fiúk már ott ültek. Négy tálca volt, de csak három fiú.
- Michael? - kérdezte Dorothy miközben helyet foglaltunk
- Mindjárt jön. - mondta Ashton
- Rendben.
- Kibékültetek már? - kérdeztem a pizzáját zabáló kiwit
- Mondhatni.
Ekkor megjelent Mike. Othy-ra pillantott, aki éppen cékla vörösre kezdett váltani. Leült.
- Merre jártál? - nyugtalankodott Luke
- Slozi.
Az ebéd többi része kínos csend kíséretében telt el.
A folyosón sétáltunk a kijárat felé, mikor az igazgatóhelyettes megállította a srácokat.
- Beszélhetnénk, fiúk? - kérdezte tőlük
Egymásra nézve vállat rántottak.
- Miért ne?
- Ti menjetek nyugodtan. - közölte Luke
Így tettünk.
- Szerintem kivételesen most nem csináltak semmit.
- Szerintem sem.
- De akkor miért hívták be őket? - tűnődött el Dorothy
- Azt mondta Mrs. Emerson, hogy beszélni szeretne velük. Ha csináltak volna valamit, nem hinném, hogy így híva volna be őket az irodába.
- Igaz. - helyeselt

Kinyitottam az ajtót, és készültem volna ledobni a táskámat a konyhapultra, mikor eszembe jutott, hogy nagyiék már itthon vannak.
Felszaladtam az emeletre és bekopogtam,
- Sziasztok! - dugtam be a fejem az ajtón
- Kicsim, szia! - sietett hozzám nagymama
Megöleltem és adtam neki két puszit.
- Szia papi! - közöltem a szekrény előtt álló nagyszülőmnek
- Szervusz drágám! - őt is megöleltem, és a két puszi neki is járt
- Minden rendben volt? - érdeklődött
- Persze, minden. Bár pénteken este elment az áram, de reggel visszajött. Ezen kívül semmi érdekes nem történt. Ja, és itt aludt Dorothy, Remélem nem baj.
- Ha nem történt semmi rossz, akkor nem gond.  - mosolygott nagyi
Beszélgettünk még, és elmondták, hogy nagymama testvére már egész jól van, és hamar felépül. Ennek örültem. Miután megbeszéltünk mindent, bementem a szobámba és megírtam a leckét holnapra. Unatkoztam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek sétálni, Szóltam nagyszüleimnek, hogy elmegyek, 1 óra múlva jövök.
Céltalanul bóklásztam az utcán. Ahogy sétáltam, egyre közelebb értem egy kocsma előtt tanyázó fiú csoport felé. Nagyon nevetgéltek, és tuti, hogy nem csak egy-két pohár sört ittak. Kissé meg voltam ijedve, ugyanis nem néznek ki valami ártatlanul. Erőt vettem magamon. és nem döntöttem a másik sáv mellett. Miattuk nem kerülgetem a fél utcát. Mély levegőt vettem és továbbmentem. Próbáltam magabiztosan lépkedni, de nem voltam az. Mikor túlértem őket, körülbelül 2 méterrel, valamelyik fütyült egyet. Nekem. Ez nekem szólt. azért vagyok benne biztos, mert rajtunk kívül senki sincs az utcán. Nem fordultam meg, de ők utánam jöttek. Pánikba estem.
- Hé, cica! - szólt az egyik