Halii! Új résszel jelentkezem, és ezúttal lehet, hogy kéthetente tudok majd részt felrakni, mert rendszereztem a teendőimet, és most így jobban van időm mindenre. Gondolkozom majd egy olyan részen, ami nem számít majd egy résznek, hanem valami megmagyarázó fejezet lesz, vagy nem tudom. Ezt azért, mert kissé kusza a blog, és ez segítség nektek, hogy megértsétek :DD
És Boldog Nőnapot Minden Nőnek!♥
És Boldog Nőnapot Minden Nőnek!♥
Jó olvasást! :)
Ashtont ki kellett tenni a kórház előtt, úgyhogy egy kis kitérőt tettünk. A kórház előtt két utcával elfordultunk. Itt kiszállt Ashton, és tovább már sétált. Nem tudtuk hova megy, mert nem mondta el. Megérkeztünk a kórházba. Felmentünk a már jól ismert 3. emeletre a 735-ös szobába. Calum már összepakolt és ott beszélgetett egy ismeretlen lánnyal, akinek szintén gipsz volt a kezén.
- Sziasztok!- köszöntünk
- Sziasztok!
Mikey ránézett Calumre, akinek egyből leeset, hogy barátja mit akar.
- Meg kell várni a zárójelentést, és csak azután mehetünk.
- És az mennyi idő?
- Egy bő félóra.
Ezután 5 perc kínos csend következett.
- Egyébként Evelyn vagyok. - nyújtott kezet az imént említett lány
- Vivian. - ráztam vele kezet
Végigment mindenkin, majd visszaült az ágyra. Nekem aranyos lánynak tűnik.
- Calum sokat mesélt rólatok! - mosolygott
- Tényleg? És miket? - kíváncsiskodott Dorothy
- Nagyon sok jó dolgot!
- És hogy történt? - mutattam a gipszére
Evelyn ránézett. Rájötem, hogy rossz fába kezdem vágni a fejszét.
- Sajnálom... én nem...
- Nem...semmi baj, csak nem szeretnék róla beszélni! - vágott közbe
- Értem. - válaszoltam együtt érzően
Végülis megértem őt. Én sem nagyon szeretek a múltamról beszélni. Az más, hogy Luke-nak elmondtam, mert úgy éreztem, ez az a pont, amikor muszáj kiadnom magamból. És mert megbízom benne.
Még kis ideig némán ültünk mert senki sem tudott semmi értelmeset kinyögni. Mikor már kezdtem kicsit unni magam, Calum felpattant.
- Megyek megnézem a papírokat! - azzal el is tűnt
Másfél perc után egy mappával a kezében tért vissza.
- Akkor szerintem mehetünk! - tette vállra a táskáját és a mappát a hóna alá csapta. Mindannyian feltápászkodtunk s elköszöntünk Evelyntől jobbulást kívánva. Calumtől egy ölelést is kapott. Aztán mindenki örömére kiléptünk a kórházból. Mivel tudtuk, hogy Luke és Cal fog elöl ülni, ezért előre leszegeztük Dorothy-val, hogy egyikőnk sem ül középre. Szegény Mikey-nak esélye sem volt tiltakozni. Így hát elindultunk. Eredetileg úgy volt, hogy Calum szülei viszik haza őt, de a munkájuk miatt tudtak érte menni.
- Neked elmondta a csaj, hogy mi történt? - fordította egy pillanatra Luke Calum felé a fejét
- Mármint a kezével? - kérdezte Cal
- Igen. - bólintott Luke
- Hát igen...el...de megkért, hogy ne mondjam el senkinek.
- Ugyan már Calum! Úgysem találkoztok többet, hacsak nem beszéltetek meg valami közös programot. - mosolygott fülig érő szájjal Mikey
- Nem, nem beszéltünk meg semmit. De megígértem!
- De úgysem tudná meg! - folytatta Luke
- Naaaa Caluuuum... - hajolt a füléhez Michael és nyávogott a bele
- Nem!- jelentette ki határozottan
Elég elszántnak tűnt a kijelentése, de egy kis nyaggatás után végül belekezdett:
- Az apja miatt került kórházba. Épp veszekedett az anyjával - mármint az apja az anyjával -, ráadásul elég hangosan, mikor Evelyn hazaérkezett. Köszönt, de nem igazán törődtek vele. Az anyja azért nem, mert egy hang sem jött ki a torkán, az apja pedig azért nem, mert éppen el volt foglalva Ev anyjának sértegetésével és szorongatásával. Evelyn nem bírta tovább, és beviharzott a szobájába. Mikor azt hitte az apja, hogy ő -vagyis Evelyn- nem látja, megpofozta az anyját. Ev kirohant hozzájuk és könnyes szemekkel elkezdett kiabálni az apjával, hogy hagyja békén az anyját. Erre az apja erőből meglökte és ő az üvegasztalra esett. Az pedig darabokra tört.
- És hogy jutott be a kórházba? - kérdezte Dorothy
- Miután Evelyn elesett, az apja elviharzott. Az anyja odaszaladt hozzá, kiszedte a szilánkot a lányból és kocsival bevitte a kórházba.
- Ez durva! - jegyezte meg Michael
- Az. - értett vele egyet Luke
Akaratom ellenére legördült legördült egy könnycsepp az arcomról. Fogalmam sincs miért sírtam. Talán megrázott az, ami Evelyn-nel történt. Megpróbáltam gyorsan letörölni a könnyceppet az arcomról, mielőtt valaki meglátná, de nem sikerült.
- Mi a baj Vivian? Miért sírsz? - fordult felém Mikey
Aztán mindenki.
- Ja semmi, csak belement valami a szemembe... - adtam be ezt a sablonszöveget
Megérkezünk. Az ajtón beérve Mali fogadott minket.
- Sziasztok! - üdvözölt minket, majd közelebb lépett Calum-höz és megölelte
- Hali!
- Gyertek, üljetek le. Most értem én is haza. - szólt újra Mali
- Köszi, de mennünk kell! - mondta Luke
- Kössz, hogy hazahoztatok! - pacsizott le Luke-kal és Michael-lel Calum
- Nincs mit. - mosolygott Hemmo - Sziasztok!
- Sziasztok!- köszöntek el ők is
Kiléptünk az ajtón. Egy kis kocsikázás után meg is érkeztünk.
- Basszus! - kiáltottam fel hangosan mikor a autóajtóra pillantottam miután azt becsuktam
Ekkor szembesültem azzal, hogy odazártam az ujjam a kocsihoz. Gyorsan kinyitottam az ajtót és kikaptam az ujjam.
- Mi az? - szaladt mellém Dorothy
Rápillantottam az ujjamra, ami lila volt a köröm felületén. Dorothy is odanézett.
- Jézusom Vivian! - kapott a szája elé - Ezt hogy csináltad?
- Odazártam az ujjam a kocsiajtóhoz. - elkezdtem rázni a kezemet, hátha enyhül a fájdalom
- Mi történt? - kérdezte Michael
- Vivian odazárta az ujját a kocsiajtóhoz. - a fiúk erre nevetésben törtek ki
Én közben már az ajtónál jártam, és megpróbáltam kinyitni azt.
- Nagyon vicces! - fintorogtam
- Ne rázd, mert csak rosszabb lesz! - kiáltott utánam Othy
Amint beléptem az ajtón, a fürdőszobába rohantam. Elvettem egy törölközőt és a hűtőhöz siettem. Pár jégkockát kivettem a mélyhűtőből és bebugyoláltam a törölközőbe. Aztán óvatosan a belilult ujjamhoz szorítottam.
- Nagyon fáj? - kérdezte Luke mosolyogva
Mindhármójuknak a válla rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
- Szerinted? - kérdeztem felháborodottan
Mert hát azért nekik sem esne jól, ha én röhögnék rajtuk!
- Ne haragudj, de néha olyan szerencsétlen vagy! - állapította meg barátnőm
Egy gúnyos fintorral díjaztam megállapítását.
- Na, jobb már? - kérdezte Mikey
- Nem, nem jobb! Lüktet és nagyon fáj!
- Továbbra is jegeld, és holnapra jobb lesz! - magyarázta Luke
- Köszi!
- Nincs mit!
- Na akkor asszem' mennünk kellene. - nézett Luke-ra Michael
- Oké!
- Maradjak, vagy megleszel? - kérdezte aggodalmasan Dorothy
- Menj csak! El leszek!
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben. Szia! - ölelt meg
- Szia! - öleltem vissza
Miután elmentek a srácok, nagyon elkezdtem unatkozni. Nagyszüleimet már nem akartam zavarni, mert valószínű, hogy már lepihentek. Felmentem a szobámba és felkészültem a holnapi napra. Miután ezt befejeztem, felmentem kicsit Twitterre. Volt egy pár értesítésem, és páran be is követtek. Este 8 óráig a Twitteren lógtam. Ekkor már elég éhes voltam. Már ilyen későn nem akartam olyan sokat enni, ezért csak egy kis kekszet ettem és tejet ittam hozzá. Megfürödtem és felvettem a pizsamámat. Bekapcsoltam a TV-t. Nem tudom meddig nézhettem, de valószínűleg elég sokáig, mert annyira álmos lettem, hogy nem is érkeztem kikapcsolni a TV-t, már el is aludtam.
- Értem. - válaszoltam együtt érzően
Végülis megértem őt. Én sem nagyon szeretek a múltamról beszélni. Az más, hogy Luke-nak elmondtam, mert úgy éreztem, ez az a pont, amikor muszáj kiadnom magamból. És mert megbízom benne.
Még kis ideig némán ültünk mert senki sem tudott semmi értelmeset kinyögni. Mikor már kezdtem kicsit unni magam, Calum felpattant.
- Megyek megnézem a papírokat! - azzal el is tűnt
Másfél perc után egy mappával a kezében tért vissza.
- Akkor szerintem mehetünk! - tette vállra a táskáját és a mappát a hóna alá csapta. Mindannyian feltápászkodtunk s elköszöntünk Evelyntől jobbulást kívánva. Calumtől egy ölelést is kapott. Aztán mindenki örömére kiléptünk a kórházból. Mivel tudtuk, hogy Luke és Cal fog elöl ülni, ezért előre leszegeztük Dorothy-val, hogy egyikőnk sem ül középre. Szegény Mikey-nak esélye sem volt tiltakozni. Így hát elindultunk. Eredetileg úgy volt, hogy Calum szülei viszik haza őt, de a munkájuk miatt tudtak érte menni.
- Neked elmondta a csaj, hogy mi történt? - fordította egy pillanatra Luke Calum felé a fejét
- Mármint a kezével? - kérdezte Cal
- Igen. - bólintott Luke
- Hát igen...el...de megkért, hogy ne mondjam el senkinek.
- Ugyan már Calum! Úgysem találkoztok többet, hacsak nem beszéltetek meg valami közös programot. - mosolygott fülig érő szájjal Mikey
- Nem, nem beszéltünk meg semmit. De megígértem!
- De úgysem tudná meg! - folytatta Luke
- Naaaa Caluuuum... - hajolt a füléhez Michael és nyávogott a bele
- Nem!- jelentette ki határozottan
Elég elszántnak tűnt a kijelentése, de egy kis nyaggatás után végül belekezdett:
- Az apja miatt került kórházba. Épp veszekedett az anyjával - mármint az apja az anyjával -, ráadásul elég hangosan, mikor Evelyn hazaérkezett. Köszönt, de nem igazán törődtek vele. Az anyja azért nem, mert egy hang sem jött ki a torkán, az apja pedig azért nem, mert éppen el volt foglalva Ev anyjának sértegetésével és szorongatásával. Evelyn nem bírta tovább, és beviharzott a szobájába. Mikor azt hitte az apja, hogy ő -vagyis Evelyn- nem látja, megpofozta az anyját. Ev kirohant hozzájuk és könnyes szemekkel elkezdett kiabálni az apjával, hogy hagyja békén az anyját. Erre az apja erőből meglökte és ő az üvegasztalra esett. Az pedig darabokra tört.
- És hogy jutott be a kórházba? - kérdezte Dorothy
- Miután Evelyn elesett, az apja elviharzott. Az anyja odaszaladt hozzá, kiszedte a szilánkot a lányból és kocsival bevitte a kórházba.
- Ez durva! - jegyezte meg Michael
- Az. - értett vele egyet Luke
Akaratom ellenére legördült legördült egy könnycsepp az arcomról. Fogalmam sincs miért sírtam. Talán megrázott az, ami Evelyn-nel történt. Megpróbáltam gyorsan letörölni a könnyceppet az arcomról, mielőtt valaki meglátná, de nem sikerült.
- Mi a baj Vivian? Miért sírsz? - fordult felém Mikey
Aztán mindenki.
- Ja semmi, csak belement valami a szemembe... - adtam be ezt a sablonszöveget
Megérkezünk. Az ajtón beérve Mali fogadott minket.
- Sziasztok! - üdvözölt minket, majd közelebb lépett Calum-höz és megölelte
- Hali!
- Gyertek, üljetek le. Most értem én is haza. - szólt újra Mali
- Köszi, de mennünk kell! - mondta Luke
- Kössz, hogy hazahoztatok! - pacsizott le Luke-kal és Michael-lel Calum
- Nincs mit. - mosolygott Hemmo - Sziasztok!
- Sziasztok!- köszöntek el ők is
Kiléptünk az ajtón. Egy kis kocsikázás után meg is érkeztünk.
- Basszus! - kiáltottam fel hangosan mikor a autóajtóra pillantottam miután azt becsuktam
Ekkor szembesültem azzal, hogy odazártam az ujjam a kocsihoz. Gyorsan kinyitottam az ajtót és kikaptam az ujjam.
- Mi az? - szaladt mellém Dorothy
Rápillantottam az ujjamra, ami lila volt a köröm felületén. Dorothy is odanézett.
- Jézusom Vivian! - kapott a szája elé - Ezt hogy csináltad?
- Odazártam az ujjam a kocsiajtóhoz. - elkezdtem rázni a kezemet, hátha enyhül a fájdalom
- Mi történt? - kérdezte Michael
- Vivian odazárta az ujját a kocsiajtóhoz. - a fiúk erre nevetésben törtek ki
Én közben már az ajtónál jártam, és megpróbáltam kinyitni azt.
- Nagyon vicces! - fintorogtam
- Ne rázd, mert csak rosszabb lesz! - kiáltott utánam Othy
Amint beléptem az ajtón, a fürdőszobába rohantam. Elvettem egy törölközőt és a hűtőhöz siettem. Pár jégkockát kivettem a mélyhűtőből és bebugyoláltam a törölközőbe. Aztán óvatosan a belilult ujjamhoz szorítottam.
- Nagyon fáj? - kérdezte Luke mosolyogva
Mindhármójuknak a válla rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
- Szerinted? - kérdeztem felháborodottan
Mert hát azért nekik sem esne jól, ha én röhögnék rajtuk!
- Ne haragudj, de néha olyan szerencsétlen vagy! - állapította meg barátnőm
Egy gúnyos fintorral díjaztam megállapítását.
- Na, jobb már? - kérdezte Mikey
- Nem, nem jobb! Lüktet és nagyon fáj!
- Továbbra is jegeld, és holnapra jobb lesz! - magyarázta Luke
- Köszi!
- Nincs mit!
- Na akkor asszem' mennünk kellene. - nézett Luke-ra Michael
- Oké!
- Maradjak, vagy megleszel? - kérdezte aggodalmasan Dorothy
- Menj csak! El leszek!
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben. Szia! - ölelt meg
- Szia! - öleltem vissza
Miután elmentek a srácok, nagyon elkezdtem unatkozni. Nagyszüleimet már nem akartam zavarni, mert valószínű, hogy már lepihentek. Felmentem a szobámba és felkészültem a holnapi napra. Miután ezt befejeztem, felmentem kicsit Twitterre. Volt egy pár értesítésem, és páran be is követtek. Este 8 óráig a Twitteren lógtam. Ekkor már elég éhes voltam. Már ilyen későn nem akartam olyan sokat enni, ezért csak egy kis kekszet ettem és tejet ittam hozzá. Megfürödtem és felvettem a pizsamámat. Bekapcsoltam a TV-t. Nem tudom meddig nézhettem, de valószínűleg elég sokáig, mert annyira álmos lettem, hogy nem is érkeztem kikapcsolni a TV-t, már el is aludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése