Chapter eight

Hi everyone!

Itt az új rész, remélem mindenkinek tetszik! :) Jó olvasást! 

Vivien xx.

- Szia! - nyitott ajtót Luke mosolyogva
- Szia! - viszonoztam gesztusát
- Gyere be! - beengedett
Belépve az ajtón eszméletlen sírásra lettem figyelmes. És rendetlenségre.
- Ő kicsoda? - mosolyogtam a kisfiúra aki a kanapén ült és itatta az egereket
- Ő lenne a nagynéném fia, Taylor. Rám bízták míg a szüleimmel elmentek valahova, és csak holnap délben jönnek haza. Hagytak itt mindent, de én nem tudom, hogy mit csináljak vele. - vakarta meg Luke a tarkóját
- Rád bízták? Miért? - vigyorogtam
- Na, látod? Ezt nem értem én sem, hogy miért!? - nevetett ő is
Odasétáltam Taylorhoz, és felvettem.
- Hány éves?
- Kettő és fél.
- És adtál neki enni?
- Hát...én úgy tudom, hogy Anna (Luke nagynénje) adott már neki enni.
- Azért szerintem adjunk neki valamit.
Luke a hűtőhöz sétált, hogy keressen neki ennivalót.
Mikor visszajött, odaadta Taylornak, aki ugyan még szipogott egy kicsit, de nekilátott az evéshez.
- Mit adtál neki? - kérdeztem kíváncsian
- Sütit. Kérsz te is?
- Nem, köszi.
Megvonta a vállát.
- Te tudod. - majd visszasétált a konyhába, és magának is hozott egy szelet sütit. Épp, hogy beérkezett a nappaliba, megcsúszott valamin, és majdnem felesett. A kis Taylor ezen úgy elkezdett nevetni, hogy már nem a sírástól lett könnyes a szeme, hanem a nevetéstől.
Ezen én is elkezdtem kicsit kuncogni.
- Szóval kinevettek?  - mondta tettetett sértődöttséggel
Mivel nem válaszolt egyikőnk sem, Luke inkább úgy döntött, hogy leül, és megeszi a sütijét. De Taylor még ekkor sem hagyta abba a nevetést. Hemmo is elnevette magát. Annyira aranyosak voltak, hogy muszáj volt készítenem róluk egy képet.

Bevallom, ez nem a legelőnyösebb kép Luke-ról, de még itt is aranyos. 

Miket beszélsz, Vivian? Tény, hogy Luke jó pasi, de ennyi.

Készítettem még egy fényképet. Nem lett valami jó, mert amúgy is rossz a telefonom, meg kicsit el is csúszott a kép. Az utóbbit megmutattam Luke-nak. 

- Hé! Töröld ki! - nyavalygott Luke

- Nem. Olyan aranyosak vagytok! - csúszott ki a számon. 

- Ne használd ezt a szót! Én nem aranyos vagyok, hanem punk rock! 

- Oké, de akkor sem törlöm ki!

- De nem készíthetsz csak úgy fényképeket egy a szupersztárról az otthonában! 

Elnevettem magam. 

Próbált a kiskutya szemekkel meghatni, de nem sikerült neki. 

A csendet a Luke mellett ülő unokatestvére törte meg. 

- Luke! Nézhetek mesét? - kérdezte 

- Persze. - mondta Luke, majd kivette Taylor kezéből a tányért, s kivitte a konyhába.

 Bekapcsolta a készüléket, átváltott egy mesecsatornára, és letette a távkapcsolót a dohányzóasztalra. 

- Kérsz valamit inni? - kérdezte Luke már a konyhából 

Felálltam, és odasétáltam a konyhapulthoz, majd leültem az egyik székre. 

- Igen. - feleltem 

A szőke fiú töltött egy pohár narancslevet, és ideadta nekem. 

- Köszönöm. 

- Nincs mit. 

Visszasétáltunk a nappaliba, és mi is leültünk a kanapéra.

Taylor Luke-ra pillantott, amit Luke is észrevett 

- Hiányzik anya. - mondta unokaöccse

- Figyelj csak, Taylor! Megfürdesz, alszol egyet, és mire felébredsz, anya már itt is lesz, rendben? - kérdezte gyengéden 

Taylor bólintott. 

- Na, akkor gyere! - pattant fel Luke, majd rám nézett - Mindjárt jövünk.

- Oké. 

15 perc múlva itt is voltak. Taylor megfürödve, pizsamában, és egy mackót szorongatva a kezében sétált a konyhába, hogy magával vigye az üvegét. De megtorpant előttem. 

- Olvasol nekem mesét? Luke szörnyű! - mondta Taylor 

Újra nevettem. 

- Igen. - mondtam barátságosan

Felmentünk az emeleten, aztán rögtön az első ajtónál jobbra. Taylor beviharzott a szobába, és gyorsan befeküdt az ágyba. Én leültem az ágy melletti székre, Luke pedig betakarta Taylort, majd leült az ágy szélére. Kezembe vettem a könyvet, ami az éjjeliszekrényen hevert és elkezdtem olvasni. A mese végére Taylor már aludt mint a bunda. Becsuktam a könyvet, és Luke-kal egymásra néztünk. Fejével biccentett az ajtó irányába. Felálltam, letettem a könyvet, lekapcsoltam a lámpát, és halkan követtem Luke-ot. 

Lementünk a nappaliba, és lehuppantunk a kanapéra. 

Luke rám pillantott.

- Köszönöm. - kezét az én kezemre tette, és megszorította

- Szívesen. 

Elmosolyodott. Lepillantott a kezére, amellyel az enyémet fogta, végül elengedte, és a távkapcsolóért nyúlt. 

- Mit nézzünk? 

- Nem tudom. 

- Van pár DVD-m. - Mielőtt válaszolhattam volna, felállt, és a TV alatti kis szekrényben kezdett el kutakodni. Egy kupaccal jött vissza. Elkezdte sorolni a lehetőségeket. 

- Nagyfiúk 2.

- AZ! - Kiáltottam fel egy picit hangosabban a kelleténél. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem, mintha azzal meg tudtam volna akadályozni, hogy ne jöjjön ki hang a torkomon. 

Luke csak nevetett. 

- Rendben. - Majd újra felállt, és visszatette a többi CD-t. Amit kiválasztottam pedig betette a lejátszóba majd visszasétált és leült. 

- Nem gond, hogy ezt nézzük? 

- Dehogy. Szeretem ezt a filmet. - vont vállat

Mielőtt elindította a filmet, megkérdezte: 

- Nem vagy éhes? 

Erre a kérdésre a hasam adta meg a válasz, mikor megkordult. 

Luke szája felfelé görbült, s megjelentek a gödröcskék az arcán. Nem hazudok: eszméletlenül jól nézett ki. Felkapta  a telefont, és megrendelte a pizzát. Közben azt is elintézte, hogy ha a fél óra múlva ígért pizzát nem időben hozzák ki, nem fizet érte. 

- Te aztán tudsz üzletelni.

- Rendelni tudni kell! Van már benne gyakorlatom. - nevetett

Elindította a filmet, s csendben néztük, míg meg nem érkezett a rendelésünk. A szőkeség aztán tényleg tud rendelni! Ugyanis a futár a fél órát átlépve 15 perccel hozta ki a pizzát. 

A kanapén ülve is hallottam őket:

-  Elnézést, haver. A ház ajándéka. Jó étvágyat hozzá! - majd nem szólalt meg senki, s Luke jelent meg pizzával a kezében és hatalmas vigyorral a száján. 

- Én mondtam, hogy van gyakorlatom! 

Elismerően bólintottam.

Luke felnyitotta a doboz tetejét, engem pedig megcsapott a bacon és a sajt illata. Összefutott a nyál a számban. A mellettem ülő fiú kivett egy darabot, majd intett, hogy vegyek én is. 

Javában néztük a filmet, és ettük a baconös finomságot, mikor Luke kijelentette, hogy elmegy a mosdóba. 

- Booo! - ujjait hirtelen a bordáim között találtam. Annyira megijedtem, hogy nem tudtam: sírjak, vagy öljem meg. Bár nem fájt egyáltalán, de rendesen megijedtem. 

- Az istenit, Luke! - fordultam hátra 

- Csak nem megijedtél? - villantott egy gödröcskés mosolyt

- Ezt megkeserülöd Hemmings!

- Igazán? - megvártam még hátat fordít és elindul

Felpattantam a kanapéra, és ráugrottam a hátára. Nyilván nem számított rá, de a jó reflexeinek hála elkapta a lábam, és így nem estünk el. Nevetésben törtünk ki. Egészen addig vihogtunk, míg Luke el nem veszítette az egyensúlyát, és a földre nem estünk. Szerencsére nem egymásra, és nem nagyot. 

A nevetés viszont még mindig nem fagyott le az arcunkról.

- Szerintem Taylor fel fog ébredni. - mosolyogtam

- Akkor talán nem kéne hangoskodnod! - tett ugyanúgy Luke

- Rendben van Hemmings, ezt megjegyeztem! - Fenyegetőztem. Persze  ő nem ijedt meg. 

Nem szólt semmit. Helyette inkább rám villantotta elbűvölő mosolyát. Ekkor vettem észre, hogy még mindig a földön fekszünk. Lassan abbahagytuk a nevetgélést. Nem tudom pontosan megmondani, hogy Luke arca közeledett az enyémhez, vagy fordítva. De azt tudtam, hogy szívesen megkóstolnám újra rózsaszín, puha, telt ajkait. Szemével ő is az enyémeket fürkészte.

Mi bajod van? Megkóstolni? Magadnál vagy?

Milliméterek  kérdése volt, hogy ajkaink találkoznak-e, vagy sem. Végül nem történt semmi.

- Nem nézzük a filmet? - nem vártam meg a válaszát

Leültem a kanapéra. Ő is így tett. 

Az este többi része homályos. Küszködtem az ébren maradással, de a szemem végül lecsukódott. 

Chapter seven

Hi or hey! :) 

Sok kihagyás után meghoztam a 7. részt! Sajnálom a nagy szünetet, de mint említettem, megszűnt egy ideig az internet elérhetőségem. De itt a nyár, és most már fogom tudni hozni a részeket! 

Kellemes nyári szünetet mindenkinek!

Vivien xx.

A  reggeli  rutin  elvégzése után a táskámmal együtt lementem a konyhába.  Készítettem egy  szendvicset,  és  betettem  a  tatyómba. Elköszöntem  nagyszüleimtő l  majd  kimentem  a  majdnem   a  házunk elő tt  lévő buszmegállóba.  Dorothy már ott  volt.
- Szia! - köszöntött  mosolyogva
- Szia! - viszonoztam gesztusát
 Feltűnően jó kedve volt, így gondoltam rákérdezek.
- Minek örülsz annyira? Jön a fogad, vagy mi? - ezen annyira elkezdett nevetni, hogy majdnem megfulladt a víztől, amit éppen ivott.
- Nem, nem jön a fogam. Csak annyira cukik vagytok! -  mondta kissé lenyugodva
- Kik?
- Hát te meg Luke!
- Mi? - értetlenkedtem
- Jajj, Viv! Tudod van az a televíziós műsor, aminek Híradó a neve, és abban a tévéműsorban bemutatták a Green Day tegnapi fellépését itt Sydney-ben. – vázolta Othy
- Ohh… És…láttad azt is…
- Igen! – vigyorgott
- Remek! – sóhajtottam
- Most miért törtél így le?
- Nem akartam, hogy mindenki arról beszéljen, hogy mi meg Luke együtt vagyunk. Mikor ez nem így van.
- De a csókkamerás dolog miatt hogy gondolnák? „Muszáj” volt megcsókolnotok egymást. –
- Nem amiatt. Hanem hogy ketten mentünk el.
- Jaa – esett le neki
Megjött a busz. Felszálltunk, majd ott folytattuk a beszélgetést.
- De akkor is cukik voltatok. Ahogy elpirultál.  Luke-nak  pedig  a  szégyenlős  mosolya.  Teljesen  összeilletek.
- Gondolod?
- Igen. -  mosolyodott el

 * Az  iskolában  *

A matek terem felé állítottunk barátnőmmel, mikor valaki megállított.
- Tényleg együtt vagy Luke-kal? - hosszú, szőke haja derekáig ért, kék szemei csillogtak a dühtől. Nem ismerem a lányt.
- N-nem. Ezt honnan veszed? - nyögtem ki
Csípőre tette a kezét, és válaszolt:
- Tudod, nem csak az öregek néznek tévét. Na, akkor jártok, vagy nem?
- Már mondtam, hogy nem.
- Akkor miért csókolóztatok?
Ezek szerint   ez a lány mégsem nézheti olyan sokat a tévét. Ekkor csengettek
- Jegyezd meg, hogy Luke az enyém! Nem szeretnélek meglátni Luke közelében! - hátra csapta tincseit, megfordult, és elviharzott
- Ez a csaj tiszta őrült!
- Egyet értek! - nevettem
Matek óra után tesi következett. Nem kellett tesiznem, miután meg,mutattam a tanárnak a liluló ujjamat. Azonnal leültetett. Volt még egy gitár órám, és egy biológia, amit rajz követett..   Ezen az órán csak beszélgettünk, mert az osztályfőnöknek ( a rajztanár egyben ) volt pár mondanivalója  a módosított házirenddel kapcsolatban, amivel elment az óra.
Dorothy-val indultunk az ebédlőbe, mikor mellénk csapódtak a srácok.
- Volt ma pár látogatóm. -  mosolygott Luke
 Úgy beszéltünk, hogy lehetőleg a többiek ne hallják.
- Nekem mondod? Az egyik lány megfenyegetett. Azt mondta, hogy az övé vagy és hogy nem szeretne meglátni a közeledben. - nevettem el magam szégyenlősen
- Tényleg? Ki volt az?
- Nem tudom. Nem ismerem. De szőke haja van és kék szeme. A haja a derekáig ér. Szerintem van pár órád vele.
- Elinor. Ki más?
- Ha a gerlepár befejezte az enyelgést, akkor akár el is mehetnénk enni. Éhesek vagyunk. - nyavalygott Mihael
- Nyugi, Michael! - mondta Luke miközben a vállába boxolt
Bementünk az ebédlőbe, leültünk a szokásos helyünkre, és megpróbáltuk nyugodt körülmények között elfogyasztani az ebédet.
- Michael, hoznál nekem egy szalvétát? – kérdezte Ash
 Hirtelen mindenki odakapta a fejét.
- Most mi van? Szeretném megtörölni a szám. Baj, hogy kultúráltan szeretnék viselkedni?  - mondta Ashton rezzenéstelen arckifejezéssel.
Mikey megrázta a fejét, majd felállt és hozott Ashtonnak egy szalvétát.
- De egyébként nem tudtál volna hozni magadnak?
- De. De akkor nem ültél volna bele a rágómba! – engedett el egy hatalmas vigyort Ash
Michael egy afféle "most meghalsz" fejjel nézett a tőle balra ülő fiúra,aki gyorsan felállt és elfutott.   A rágóba ült fiú is így tett. Vagyis tett volna. Ha nem ragad oda a székhez.
-  A francba! - szitkózott
- Várj, segítek! - mondta Luke
Felállt, és rátámaszkodott a székre, hogy Michael fel tudjon állni. Dorothy és én pedig mepróbáltuk leszedni a rágót a székről.
- A seggemet hagyjátok! Majd otthon. - mondta Mike
 Mindannyian elnevettük magunkat, majd a kérésének eleget téve, nem nyúltunk a „seggéhez”. Nem mintha szándékunkban állt volna.
Sikerült kiszabadítani a rágógumi áldozatául vált fiút, aki amint kiszabadult, el is rohant.
- Nincs mit! – kiáltott utána Dorothy
- Kössz! – mondta egy pillantást hátravetve
Újra elnevettük magunkat.
- Na gyerünk! – mondta Luke, miközben a hátára vette a táskát.
Követtük őt. Luke azt mondta, hogy gyalog megy, mert még el kell intéznie valamit. Így hát ketten folytattuk az utunkat. Megjött a busz. Felültünk rá, és hazamentünk.
A hét mondhatni hamar eltelt.
 Pénteken nagyiék közölték velem, hogy elmennek nagyi testvéréhez, akit nagyon régen láttak, és aki mellesleg beteg. Tehát most egyedül vagyok itthon.
A nagy gondolkozásomban alig vettem észre, hogy csengettek. Kinyitottam az ajtót.
- Sziaa! – köszönt Dorothy
- Szia! Gyere be!
- Nem köszi. Szeretnék kérni tőled valamit. - mosolygott Othy
- Miért érzem azt, hogy ez nekem nem fog tetszeni?
- Arról lenne szó - mondta figyelmen kívül hagyva a kérdésemet -, hogy tudod Avery, az unokatesóm. Övé a nagy papírírószer bolt. Át szeretné rendezni, és megkért,hogy  segítsek neki. És arra gondoltam… hogy akár te is eljöhetnél velem.
 - Nem is képzelhettem volna el jobb elfoglaltságot péntek este, minthogy dobozokat pakolgassak! – nevettem
- Kérleeek
- Muszáj?
- Igen!
- Legyen!
- Jujj! Köszike! – ugrott a nyakamba
Fél óra múlva ott is voltunk a boltban.
- És hol van Avery?
Dorothy csak bámulta a cipőjét.
- Ugye nem csak ketten leszünk?
- De. De megígértem neki.És le is rajzolta, meg leírta, hogy mit hova kell tenni. Kérlek, csak most ne hagyj itt!
- Mikor hagytalak én magadra?
- Nem úgy értettem! Ha már eljöttünk, akkor ne feleslegesen. És Avery azt mondta, hogy választhatunk amit csak akarunk.
- Nekem mindegy. Kezdjünk neki.
 A terv, ami szerint be kell rendeznünk a boltot, az asztalon hevert. Barátnőm felkapta, és áttanulmányozta.  Mindeközben megpróbáltam figyelni az ujjamra is, mert az tegnap óta  nagyon fáj. Mivel minden a dobozba volt, meg a raktárban, azzal már nekünk nem kellett bajlódni. A szekrényeket áttologattuk a polcokkal együtt. Már csak a dobozokban lévő dolgokat kellett kipakolni.
- És egyébként Avery hova ment? - kérdeztem kíváncsian
- A barátnőjének most született kisbabája, és őket ment el meglátogatni. Viszont a boltot hétfőn ki kell nyitnia. Ezért ilyen sürgős.
- Ja, értem.
Egyébként csak szívattam Dorothy-t. Teljesen mindegy, hogy miért nincs itt az unokatestvére, vagy hogy miért kellett idejönnünk és átrendezni a boltot. Mivel a barátnőm, így is - úgy is segítettem volna neki.
2 óra hosszáig csak pakoltunk ki a dobozokból, és rendezgettük a dolgokat Körülbelül 14:00-tól itt vagyunk és tologatjuk a szekrényeket, pakolgatunk és hajolgatunk; rendezzük a polcokon a ceruzákat, tollakat, papírokat, kartonokat, táskákat, tolltartókat és miegymást.
Dorothy nem bírta tovább. Leült.
- Fárasztó ez a pakolás. - nevetett
- Egy kicsit. - ironizáltam.
Még volt 3 doboz. Miután ezekkel is végeztünk, már 17:55 volt.
- Már csak az a doboz van ott. - mutatott a sarokba Dorothy
Tévedtem. 4 dobozt kellett még kipakolnunk. Végre készen lettünk. Dorothy bezárta az ajtót.
- Igyunk valamit? - kérdezte
- Jó lenne.
Elsétáltunk egy közeli kávézóhoz. Beültünk egy asztalhoz, és rendeltünk. Én egy epres turmixot, Dorothy pedig egy csokisat.

- Köszönöm. - szólalt meg Dorothy

- Mit? 

- Hogy segítettél nekem. Annak ellenére, hogy fáj az ujjad.

Nevetésben törtünk ki, mert ez így elég hülyén jött ki.

- Szívesen tettem. 

Áthajoltam az asztalon, és megöleltem barátnőmet.

Megittuk a turmixot, fizettünk, majd távoztunk. 

A buszmegálló felé vettük az irányt.Ekkor eszméltem fel, hogy lekéstük a buszt.

- Óó... - kiáltott fel Dorothy - Ez elment.

- Ez el. - mondtam csalódottan

Ekkor megszólalt Othy telefonja. 

- Sajnálom Vivian, de el kell mennem. - ölelt meg - Nem gond, ugye? 

- Dehogyis! Menj csak. Én elleszek.  - mosolyogtam 

- Köszönöm. Imádlak! - kiáltott hátra

Ekkor egy nagy dörrenés hallatta magát. Egyre több felhő gyűlt az égre. A menetrend felé siettem.  A következő busz csak másfél óra múlva jön. Én pedig azt már nem fogom tudni megvárni. A buszmegálló ráadásul nem fedett. Ha itt akartam volna megvárni, biztos hogy eláztam volna.
A hazaút kb. háromnegyed óra gyalog. Dorothy-val pedig busszal jöttünk, ami csak 20 perc. Nem lakunk messze a központtól, de Sydney azért egy nagy város, így idő hazaérni.
Már 15 perce sétáltam, mikor apró pici pöttyök jelentek meg az úton. Ezek a pöttyök egye nagyobbak és sűrűbbek lettek. Esik az eső. Szuper! Eddig is haza akartam jutni, de most még inkább. Az emberek is siettek. Akik eddig ráérősen sétálgattak, nézelődtek, vásároltak.
Nagyon csúnyán eláztam. A hajam és a ruhám csurom víz lett. Azt hittem már soha nem érek haza, de ekkor megpillantottam a házunkat. Előrántottam a zsebemből a kulcsot, kinyitottam az ajtót és végre bent voltam. A kulcsot ledobtam a konyhapultra, amit a telefonom követett. Remélem nem lesz nagy baja egy kis víztől.
Úgí döntöttem, ha már vizes vagyok, akkor lefürdöm, utána pedig bedőlök az ágyba, és alszom. A fürdőszobába érve automatikusan a kapcsoló felé nyúltam. Mikor felpöccintettem, nem történt semmi. Megnéztem a konyhában is, és a szobákban is, hogy van-e áram. Sajnos nem jártam szerencsével. Előkerestem pár gyertyát, és teremtettem egy kis fényt.Megfürödtem, és átvettem a pizsamámat,mivel már este van és nem kell mennem sehova. A vizes ruháimat ráterítettem a szárítóra. Elővettem a hajszártót, és megszárítottam a hajamat.
Éppen mentem a konyhába, hogy igyak, mikor megcsörrent a telefonom. Luke neve virított a kijelzőn.
- Szia! - szóltam bele
- Szia Vivian!- köszönt
- Mi ez a hangos sírás?
- Tudnál nekem segíteni?
- Miben?
- Anyámnak a húga, vagyis a nagynéném itt hagyták nekema fiukat, és akármit próbálok sinálni, vagy mondani neki valamit, csak sír.Át tudnál jönni? Kérlek!
Hezitáltam kisit, végül belementem.
- Mindjárt ott vagyok! - mondtam
- Köszönöm! - azzal letette
Kerestem száraz ruhát és kabátot is. Luke-nak szerencséje van, mert az eső már elállt. De a biztonság kedvéért vittem magammal esernyőt.

Sziasztok!
Sajnálom, hogy már nagyon régen nem volt rész, de sajnos ma sem lesz. A gépem megadta magát, telefonról pedig számomra egyszerűen lehetetlen blogot írni.
Nem tudom mikor jön helyre a gép, de míg nem lesz jó, addig sajnos nem tudok részt feltenni.
Sajnálom! :(

Magyarázás

Hy sweeties! 

Ígértem egy afféle "megmagyarázó" részt, mert kaptam olyan visszajelzést, hogy jobb lenne a blog, ha nem lenne annyira kusza. Nem biztos, hogy az olvasóim tisztában vannak a dátumokkal, helyszínekkel, szereplőkkel és jellemeikkel. 

Köszönöm szépen az őszinteséget, próbálok javítani rajta!  

Szóval.

A történet 2013-ban játszódik, év elején.(Persze az idő múlásával ez az idő is múlik, úgyhogy nem ragadunk 2013-ban :P )  Nagy szerepet vállal benne a One Direction Take Me Home turnéja, ugyanis Louis és Niall felfedezi a 5SOS-t, megkérik, hogy legyenek a nyitózenekar. Itt indul be az ausztrál banda hírneve, s ezalatt Vivian és Luke románca bontakozik ki. 

Mindent az elképzelésem szerint írok, ezért ha itt valami elüt a valóságtól, akkor az nem azért van, mert hibásan birtoklom az információkat. 

Ausztráliában, Sydney-ben élnek, és egy művészeti iskola diákjai. 

A bandához már csatlakozott Ashton, még 2011-ben. Nincs még világhírnevük, de már felismerik őket az utcán. A banda eddig csak cover-eket töltött fel a youtube-csatornájukra, de már 2012. november 26-án feltöltötték első video klipjüket, az Out Of My Limit-et. 2013. február 22-én kerül fel a második klip, a Heartbreak Girl. (Erről még nincs szó a feltett részekben) Ez idő alatt talál majd rájuk a 1D. 

A blog viszont igazából Vivian-ről szól. 

Ő az a lány, akinek a szülei elváltak, édesapja nem keresi, édesanyja pedig  egy szörnyű autóbalesetben meghalt. Így került Vivian Ausztráliába, a nagyszüleihez. 

A fiúkkal pedig az iskolában találkozott, és ott is ismerkedtek össze.

Vivian egy kedves, segítőkész, jószívű lány, viszont ha valaki felbosszantja, nagyon ideges tud lenni. Sok mérget evett mikor a szülei még együtt voltak. 

Imádja legjobb barátnőjét, Dorothy-t. El sem tudná képzelni az életét nélküle. Mindig ott vannak egymásnak, és sülve-főve együtt vannak. Barátságukat semmi és senki nem teheti tönkre. 

Vivian és Luke kapcsolata kész zűrzavar. 

Luke-nak nagyon bejön Vivian, csak a srác fél elmondani érzéseit, mert nem szeretné elveszíteni Vivian barátságát. 

Viv nem veszi észre Luke rajongását felé. Viszont számára sem közömbös a fiú. Szerelmet nem érez iránta, de imád vele lenni és vele együtt nevetni. Megbízik benne, és nagyon örül neki, hogy ilyn barátot talált, mint Luke. 

Na és akkor azt hiszem elmagyaráztam mindent amit elárulhatok nektek. Így is úgy érzem, hogy kicsit több információt adtam ki a kelleténél. :D

Ha kérdésetek van, vagy valamit nem értetek, nyugodtan írjatok megjegyzést, vagy írjatok Wattpadon.
/ A blog a 10-12. résztől fog igazán beindulni./ 

Chapter six

Halii! Új résszel jelentkezem, és ezúttal lehet, hogy kéthetente tudok majd részt felrakni, mert rendszereztem a teendőimet, és most így jobban van időm mindenre. Gondolkozom majd egy olyan részen, ami nem számít majd egy résznek, hanem valami megmagyarázó fejezet lesz, vagy nem tudom. Ezt azért, mert kissé kusza a blog, és ez segítség  nektek, hogy megértsétek :DD
És Boldog Nőnapot Minden Nőnek!♥

Jó olvasást! :) 

Ashtont ki kellett tenni a kórház előtt, úgyhogy egy kis kitérőt tettünk. A kórház előtt két utcával elfordultunk. Itt kiszállt Ashton, és tovább már sétált. Nem tudtuk hova megy, mert nem mondta el. Megérkeztünk a kórházba. Felmentünk a már jól ismert 3. emeletre a 735-ös szobába. Calum már összepakolt és ott beszélgetett egy ismeretlen lánnyal, akinek szintén gipsz volt a kezén. 

- Sziasztok!- köszöntünk

- Sziasztok!

Mikey ránézett Calumre, akinek egyből leeset, hogy barátja mit akar. 

- Meg kell várni a zárójelentést, és csak azután mehetünk. 

- És az mennyi idő?

- Egy bő félóra. 

Ezután 5 perc kínos csend következett.

- Egyébként Evelyn vagyok. - nyújtott kezet az imént említett lány 

- Vivian. - ráztam vele kezet

Végigment mindenkin, majd visszaült az ágyra. Nekem aranyos lánynak tűnik. 

- Calum sokat mesélt rólatok! - mosolygott

- Tényleg? És miket? - kíváncsiskodott Dorothy

- Nagyon sok jó dolgot! 

- És hogy történt? - mutattam a gipszére

Evelyn ránézett. Rájötem, hogy rossz fába kezdem vágni a fejszét.

- Sajnálom... én nem...

- Nem...semmi baj, csak nem szeretnék róla beszélni! - vágott közbe
- Értem. - válaszoltam együtt érzően
Végülis megértem őt. Én sem nagyon szeretek a múltamról beszélni. Az más, hogy Luke-nak elmondtam, mert úgy éreztem, ez az a pont, amikor muszáj kiadnom magamból. És mert megbízom benne.
Még kis ideig némán ültünk mert senki sem tudott semmi értelmeset kinyögni. Mikor már kezdtem kicsit unni magam, Calum felpattant.
- Megyek megnézem a papírokat! - azzal el is tűnt
Másfél perc után egy mappával a kezében tért vissza.
- Akkor szerintem mehetünk! - tette vállra a táskáját és a mappát a hóna alá csapta. Mindannyian feltápászkodtunk s elköszöntünk Evelyntől jobbulást kívánva. Calumtől egy ölelést is kapott. Aztán mindenki örömére kiléptünk a kórházból. Mivel tudtuk, hogy Luke és Cal fog elöl ülni, ezért előre leszegeztük Dorothy-val, hogy egyikőnk sem ül középre. Szegény Mikey-nak esélye sem volt tiltakozni. Így hát elindultunk. Eredetileg úgy volt, hogy Calum szülei viszik haza őt, de a munkájuk miatt tudtak érte menni.
- Neked elmondta a csaj, hogy mi történt? - fordította egy pillanatra Luke Calum felé a fejét
- Mármint a kezével? - kérdezte Cal
- Igen. - bólintott Luke
- Hát igen...el...de megkért, hogy ne mondjam el senkinek.
- Ugyan már Calum! Úgysem találkoztok többet, hacsak nem beszéltetek meg valami közös programot. - mosolygott fülig érő szájjal Mikey
- Nem, nem beszéltünk meg semmit. De megígértem!
- De úgysem tudná meg! - folytatta Luke
- Naaaa Caluuuum... - hajolt a füléhez Michael és nyávogott a bele
- Nem!- jelentette ki határozottan
Elég elszántnak tűnt a kijelentése, de egy kis nyaggatás után végül belekezdett:
- Az apja miatt került kórházba. Épp veszekedett az anyjával - mármint az apja az anyjával -, ráadásul elég hangosan, mikor Evelyn hazaérkezett. Köszönt, de nem igazán törődtek vele. Az anyja azért nem, mert egy hang sem jött ki a torkán, az apja pedig azért nem, mert éppen el volt foglalva Ev anyjának sértegetésével és szorongatásával. Evelyn nem bírta tovább, és beviharzott a szobájába. Mikor azt hitte az apja, hogy ő -vagyis Evelyn- nem látja, megpofozta az anyját. Ev kirohant hozzájuk és könnyes szemekkel elkezdett kiabálni az apjával, hogy hagyja békén az anyját. Erre az apja erőből meglökte és ő az üvegasztalra esett. Az pedig darabokra tört.
- És hogy jutott be a kórházba? - kérdezte Dorothy
- Miután Evelyn elesett, az apja elviharzott. Az anyja odaszaladt hozzá, kiszedte a szilánkot a lányból és kocsival bevitte a kórházba.
- Ez durva! - jegyezte meg Michael
- Az. - értett vele egyet Luke
Akaratom ellenére legördült legördült egy könnycsepp az arcomról. Fogalmam sincs miért sírtam. Talán megrázott az, ami Evelyn-nel történt. Megpróbáltam gyorsan letörölni a könnyceppet az arcomról, mielőtt valaki meglátná, de nem sikerült.
- Mi a baj Vivian? Miért sírsz?  - fordult felém Mikey
Aztán mindenki.
- Ja semmi, csak belement valami a szemembe... - adtam be ezt a sablonszöveget
Megérkezünk. Az ajtón beérve Mali fogadott minket.
- Sziasztok! - üdvözölt minket, majd közelebb lépett Calum-höz és megölelte
- Hali!
- Gyertek, üljetek le. Most értem én is haza. - szólt újra  Mali
- Köszi, de mennünk kell! - mondta Luke
- Kössz, hogy hazahoztatok! - pacsizott le Luke-kal és Michael-lel Calum
- Nincs mit. - mosolygott Hemmo  - Sziasztok!
- Sziasztok!- köszöntek el ők is
Kiléptünk az ajtón. Egy kis kocsikázás után meg is érkeztünk.
- Basszus! - kiáltottam fel hangosan mikor a autóajtóra pillantottam miután azt becsuktam
Ekkor szembesültem azzal, hogy odazártam az ujjam a kocsihoz. Gyorsan kinyitottam az ajtót és kikaptam az ujjam.
- Mi az? - szaladt mellém Dorothy
Rápillantottam az ujjamra, ami lila volt a köröm felületén. Dorothy is odanézett.
- Jézusom Vivian! - kapott a szája elé - Ezt hogy csináltad?
- Odazártam az ujjam a kocsiajtóhoz. - elkezdtem rázni a kezemet, hátha enyhül a fájdalom
- Mi történt? - kérdezte Michael
- Vivian odazárta az ujját a kocsiajtóhoz. - a fiúk erre nevetésben törtek ki
Én közben már az ajtónál jártam, és megpróbáltam kinyitni azt.
- Nagyon vicces! - fintorogtam
- Ne rázd, mert csak rosszabb lesz! - kiáltott utánam Othy
Amint beléptem az ajtón, a fürdőszobába rohantam. Elvettem egy törölközőt és a hűtőhöz siettem. Pár jégkockát kivettem a mélyhűtőből és bebugyoláltam a törölközőbe. Aztán óvatosan a belilult ujjamhoz szorítottam.
- Nagyon fáj? - kérdezte Luke mosolyogva
Mindhármójuknak a válla rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
- Szerinted? - kérdeztem felháborodottan
Mert hát azért nekik sem esne jól, ha én röhögnék rajtuk!
- Ne haragudj, de néha olyan szerencsétlen vagy! - állapította meg barátnőm
Egy gúnyos  fintorral díjaztam megállapítását.
- Na, jobb már? - kérdezte Mikey
- Nem, nem jobb! Lüktet és nagyon fáj!
- Továbbra is jegeld, és holnapra jobb lesz! - magyarázta Luke
- Köszi!
- Nincs mit!
- Na akkor asszem' mennünk kellene. - nézett Luke-ra Michael
- Oké!
- Maradjak, vagy megleszel? - kérdezte aggodalmasan Dorothy
- Menj csak! El leszek!
- Biztos?
- Biztos.
- Rendben. Szia! - ölelt meg
- Szia! - öleltem vissza
Miután elmentek a srácok, nagyon elkezdtem unatkozni. Nagyszüleimet már nem akartam zavarni, mert valószínű, hogy már lepihentek. Felmentem a szobámba és felkészültem a holnapi napra. Miután ezt befejeztem, felmentem kicsit Twitterre. Volt egy pár értesítésem, és páran be is követtek. Este 8 óráig  a Twitteren lógtam. Ekkor már elég éhes voltam. Már ilyen későn nem akartam olyan sokat enni, ezért csak egy kis kekszet ettem és tejet ittam hozzá. Megfürödtem és felvettem a pizsamámat. Bekapcsoltam a TV-t. Nem tudom meddig nézhettem, de valószínűleg elég sokáig, mert annyira álmos lettem, hogy nem is érkeztem kikapcsolni a TV-t, már el is aludtam.

Chapter five

Hali! Itt az új rész! 

Köszönöm, hogy olvastok, de jól esne, ha valami megjegyzést is fűznétek hozzá. Nagyon örülnék neki. Viszont az is meglehet, hogy azért nem tudtok hozzászólni, mert nem tudtok :P Mármint, lehetséges, hogy én állítottam el valamit, ezért utána nézek majd :D 

De inkább hagylak titeket olvasni. 

xoxo 

Nagyon jó volt! Az egészet végig ugráltuk és énekeltük. Aztán következett a csók kamera. Ez annyit jelent, hogy annak a két személynek aki megjelenik a kivetítőn - legyen az két fiú vagy két lány, és ellenkező nemű - csókolóznia kell. Luke és én a kivetítőt bámultuk. Hirtelen megállt a kamera. A kivetítőn Luke arca és az enyém volt felfedezhető. A szívem majd' megállt. Egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Kicsit lassan - és én legalábbis félénken - közeledtünk egymáshoz. Luke kezével megérintette az arcomat és szép lassan megcsókolt. Rövid volt, de mit ne mondjak, nagyon élveztem! A csókra mindenki ujjongásban és tapsolásban tört ki. A kivetítő végre nem minket, hanem a bandát mutatta. Itt lett volna vége a koncertnek, de a közönség még egy dal erejéig visszatapsolta őket. Elénekelték az American Idiot c. dalukat. Végül távoztak a színpadról. Az autogramm-osztás következett. Itt sajnos már nem volt szerencsénk. Szinte a sor legvégén álltunk. Kb. háromnegyed órán keresztül vártunk. Azt hittem soha nem fogy el az előttünk álló sor. De megtörtént. Mikor odaléptem Billyhez, az énekeshez, elvigyorodott. Adott aáírást és csináltunk képet. Luke és ő beszélgettek még egy kicsit. Megköszöntük és távoztunk. Úgy tűnik engem vonzanak a késő esti programok, ugyanis fél tízkor indultunk haza. Eléggé sötét volt, és tudni illik, hogy rettegek a sötétben. 17 éves létemre. Azt hiszem, ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok kinőni. Legalábbis egyhamar biztos nem. Ezért mondhatni szorosan Luke mellett sétáétam. Végül leültünk egy kicsit a padra.
- Dorothy miért nem tudott eljönni? - szólalt végül meg
- Családi program.-mosolyogtam
- Értem. - egy kis ideig csendben maradtunk - Emlékszel...mikor mentünk be Calum-höz a kórházba? Kérdeztem, hogy hogyhogy a nagyszüleiddel élsz?
- Igen, emlékszem.
- Gondolom nem sokan tudják, és hidd el, jobb lesz ha elmondod valakinek.
- És ez a valaki te lennél? - nevettem
- Igen. - nevetett ő is
- Igazad van. Végülis Dorothyn kívül senkinek sem mondtam el. - vettem egy nagy levegőt - Szóval ez olyan 12-13 éves koromban kezdődött. Magyarországon laktunk. Anyuék egyre többet veszekedtek. Teljesen ki voltam már idegileg. Aztán apa megcsalta anyát mikor 15 voltam. Velem is folyton veszekedett. Ha edzésen  voltam akkor az volt a baja, ha otthon voltam akkor az. Végül elváltak. Apa egyetlen egyszer sem keresett minket. A gyerektartást sem fizette. Épp anyával mentünk volna valahova, mikor egy őrült a kamionjával belénk hajtott.
Elkezdtek potyogni a könnyeim. Luke gyengéden letörölte őket és gyngéden átölelt. Mellette valahogy biztonságban érzem magam.
- Nyugi - suttogta
- Anya meghalt. Borzasztó volt végignéznem. Senki sem volt mellettem. Egyedül voltam. De anya csodálatos nő volt. A légynek sem tudott volna ártani. Nem értem miért pont ő. Mért nem az a mocskos disznó apám?? A temetésén sem sokan voltak. Csak pár barát... Sajnálom, nem akartam sírni csak... - nem hagyta hogy befejezzem
- Ne hülyéskedj! - mondta megnyugtatóan
- Aztán mivel apámat nem érdekeltem, muszáj voltam ide, a nagyszüleimhez költöznöm. Az már egy másik történet, hogy nagyiék hogy kerültek Magyarországtól ennyire távol! - mosolyogtam halványan
Luke bólintott egy mosoly kíséretében. Elfordultam, így jobban Luke karjai közé tudtam kerülni. Percekig így is maradtunk. Azt hiszem örökké így tudnék maradni.
- Köszi, hogy meghallgattál!
- Köszönöm, hogy megbíztál bennem, és elmondtad!
- De szerintem mennem kéne.
- Elkísérlek! - állt fel
- Rendben. - tettem ugyanígy
Mivel a park közel volt a házunkhoz, hamar hazaértünk. Előszedtem a kulcsomat és kinyitottam az ajtót.
- Köszi, hogy hazakísértél - mosolyogtam
- Szívesen! És köszönöm, hogy elmehettem veled a koncertre. Egy élmény volt! - túrt bele a hajába
- Nincs mit! Örülök, hogy elmehettem veled!
Körülbelül  egy fél percig szótlanul álltunk, majd búcsúzásképp megöleltük egymást.
- Én megyek. Jó éjt!
- Köszi, neked is!
Megfordultam és bementem a házba. Felmentem a szobámba, magamhoz vettem a pizsamámat, majd lementem a földszintre és megfürödtem. Megmostam, aztán megszárítottam a hajam, majd befontam. Felmentem a szobámba és befeküdtem az ágyamba. Hamar elnyomott az álom...


***



Reggel forgolódtam az ágyamban és már nem tudtam visszaaludni, ezért kinyitottam a szemem és megpillantottam az órát: 9.40 volt. Úristen! Én nem szoktam eddig aludni! És elfelejtettem, hogy 10-kor megyünk a kórházba, mert hazaengedik Calum-öt. Gyorsan felpattantam és kiválasztottam egy szettet. Kiengedtem a hajam és átfésültem. Göndör volt mert este befontam és megmaradtak a göndör tincsek. Fogat mostam és lementem. Csengettek. Az ajtóhoz szaladtam és kinyitottam.
- Szia Do! - köszöntöttem barátnőmet
- Szia Viv!
- Gyere be!
Dorothy beljebb lépett, és a kanapéhoz sétált, majd helyet foglalt. Öntöttem magunknak narancslevet.
- Naaa? - magasodott el hangja
Értetlenül néztem rá.
- Jajj Vivian! - forgatta szemeit - Mi volt a koncerten?
- Ja! Hát...mikor beértünk a helyszínre olyan középtájt állhattunk. Nagyon jó volt! Aztán volt egy csókkamera. Tudod mi az, ugye?
- Aha! - bólogatott hevesen
- És hát... az rám és Luke-ra tévedt - itt Dorothy felsikított
- Aztán? - ujjongott
- Aztán megcsókoltuk egymást. Visszatapsoltuk a bandát utána pedig az autogramm osztáson szinte utolsók voltunk. Mikor odaléptem az asztalhoz szinte minden tag sunyin mosolygott és aláírta a lapot. Végül csináltunk egy képet és elmentünk. - mosolyogtam büszkén. Dorothynak nem mondtam el, ami ez után történt.
Barátnőm halkan elkezdett kuncogni és sejtelmesen  vigyorgott
- Mi az?
- Őszintén Vivian... én tudom mi történt azon a koncerten. - kuncogott tovább
- Mi? Honnan?
- Benne voltatok a Híradóban, a rövid hírekben. - ha nem lett volna csukva a szám, tuti leesik az állam
- Mi van?
- Jól hallottad!
- A csók is?
- A csók is.
Már nem tudtam mit mondani. Most az egész ország látta, hogy én Luke-kal csókolózok?
- Na de lassan mennünk kellene!
- Igaz. - pattantam fel. Belecsúsztattam a telefonom a zsebembe és elindultunk. Luke visz be minket Calum-ért, ezért hozzájuk mentünk.
- Sziasztok! - köszöntünk egyszerre Dorothyval.
Ashton és Michael nagyon kuncogott valamin.
- Hali! - köszöntek nagy nehezen
- Nem tudom mi ennyire vicces. Már reggel óta röhögnek valamin. - jött ki Luke a kocsikulccsal a kezében. Ezen én is elkezdtem kuncogni Othyval.
- Ne már! Ti is kezditek?
- Luke, én azt hiszem, tudom min röhögnek!
- És megtudhatnám mi ennyire szórakoztató?
- Az a helyzet, hogy látták, ahogy mi... szóval hogy csókolóztunk. Benne volt a hírekben.
- Tényleg? - zavarba jött és dörzsölgetni kezdte a halántékát
Dorothy kimentett minket ebből a kínos helyzetből.
- De ha még ma látni szeretnénk Calumöt, akkor el kéne indulni! - mondta
Beültünk az autóba. Luke elfordította a kulcsot, és beindult a motor. Elindultunk.

Nem rész :c

Sziasztook! :)
Most nem résszel jelentkezem egyelőre, de hamarosan az is felkerül!
Szóval, azért írok most, mert csak most vettem észre, hogy átléptük a 3000 oldalmegjelenítést! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek!
A másik pedig az, hogy írtam az IM-nek, hogy nagy megtiszteltetés lenne, ha beraknák a blogomat az újságba. Bíztam benne, de volt bennem egy kis félelem is, mert mostanában nem láttam benne blogokat, és nem voltam benne biztos, hogy beteszik az enyémet. De nagyon nagy szerencsémre így lett, és ennek nagyon örülök! (A suliban akkora fangirlinget kaptam, hogy az osztálytársam azóta teljesen hülyének néz. xd)  Remélem ezzel kaptam pár új olvasót! Őket sok szeretettel köszöntöm! ♥
Bízom benne, hogy nem okozok senkinek sem csalódást! :)
Xoxo